KissKD Blog

Most megpróbálok nem hosszan egy dologról szövegelni, helyette inkább leírok pár, egymástól független,  rövid történetet, egy késhegynyi helyzetjelentéssel fűszerezve.

Ma volt tesióra, ahol ismételten fölényesen nyertünk, a köszönhetően a “nagyszerű” védéseimnek. (ezekből egyébként nem volt sok szerencsénkre) Majd jött a fekete leves, a korlát: a támlázás az még csak-csak ment. A lengés is működött még, a halálfélelemtől eltekintve. De aztán jött a katasztrófa: az volt a feladat, h előre lendülésnél terpeszben érintsük a korlátot. Első próbálkozásnál kicsit mozdítottam kifelé a lábam, majd biztos ami biztos, visszahúztam. Aztán jött a második menet, ami előtt azt az instrukciót kaptam, h legyen nagyobb a terpesz. Megpróbáltam ennek eleget tenni, aminek az lett a vége h sikerült “elegánsan” leülni a korlátra, ez érdekes lehetett kívülről.

Más: időnként meglepnek emberek. Például nemrég az egyik takarítónőnek volt érdekes mondata. (erről az iskolában működő egyénről azt kell tudni, h nagyon nem szeretem, méghozzá az igénytelensége és a stílusa miatt) Idézem: “hééj Zoli, fel kők oltani a villanyt ottan”, ezután körülnézett, és így folytatta: “áhh ökély, már megván”. Nem biztos h minden szót úgy írtam, ahogy ő gondolta, de sajnos nem élek eme urias szóhasználattal. Arra szeretném külön felhívni a figyelmet, h ez a nagyszerű elme milyen brilliánsan ötvözte a modern, idegen szót (így tartva lépést a korral) és gyönyörű nyelvünk hagyományőrző ízességét, konkrétan nekem az “ökély” tetszett.

De azért én is alkottam ma egyet: épp nem túl elismerően beszélgettünk valakinek a kinézetéről, és szóbajött h mi van, ha más megközelítésből nézzük az egyént.  Ekkor hagyta el a számat az a gyönyörű mondat, h “ha az IQrúl van szó…”. Ezek után elhittem, h amit tavaly latinon tanultunk az igaz (“Si tacuisses, philosophus mansisses”)

Hirtelen ennyi gyorsan leírható, megfogalmazható lejegyezni való jutott eszembe.

Érdekes élményben volt részem pár napja: olyan mesélt nekem a barátságról, és mutatott rá arra, h mit kéne tennem, ha tényleg szeretnék barátokat, aki legjobb tudomásom szerint nem nagyon hisz bennük.

De nem ez volt az egyetlen paradox dolog: előző este olvasgattam egy pólót (erről majd a következő post fog szólni), amin sokan úgy jellemeztek h “gentleman” ám pont ennek az ellenkezője derült ki. Egy utolsó tapló dolog papolni figyelemről, és hasonlókról, amíg vki nem hajlandó a legalapvetőbb dátumokra figyelni. Nem mondom, h nem tud figyelni/nem tudja megjegyezni, mert ez nem igaz, rengeteg mindent megjegyzek, egyszerűen csak lusta vagyok. Oda kéne ezekre figyelni, ha mást nem, felírni őket, és legalább annyit mondani egy csoki kíséretében, h boldog szülinapot , mutatván, h azért még érdekel h megélt eggyel több évet.

Már említettem a lustaságot, ez a másik dolog. Várom h a sült galamb a számba repüljön.  Nem kéne hagyni elsikkadni a találkozást azzal h “jó, majd egyszer” vagy h “”jó, majd megbeszéljük”. Előbbire  konkrét időpontot kéne kérni, és úgy intézni, h akkor összen is jöjjön. Utóbbi esetben meg nem kéne annyiban hagyni a dolgot (olyan kommunikációs csatornákon, ahol könnyen elsikkad vmi), hanem addig kéne menni, ilyen-olyan módon beszélni vele, amíg választ nem kapok.

Végül az utolsó döfés: nem fogadtam meg egy tanácsot sem. Nem mondtam h boldogat neked is,  nem mondtam, h mind1 mikor, csak találkozzunk, nem hívogattam, h mondjon már vmit. Igazából ennyi a tanulság, ennyit a hisztimről: előbb tenni kéne vmit, utána sírni.

Szóval Puy St. Vincentben pályaszálláson lakunk, átsétálunk a parkolón, és már csúszhatunk is. Tegnap mégis beültünk a buszba 8 helyett fél kilenckor, és elindultunk kb 35-en a 90-ből,h 1 órát buszozzunk. A cél Briancon, és még négy település közös síterepének megvizsgálása.

A kirándulás számomra már jól indult, mert sikerült imbuszkulcsot szereznem az egyik buszostól, aki am is nagyon segítőkész. Majd villámgyorsan kipakoltunk, mivel egy síbuszmegállóban sikerült “leparkolni”. Összeszedtük magunkat, és nem sokkal később már a kabinban ültünk, mind az öten, az a “bácsi” aki elhívott minket ide, és egy másik magyar, és robogtunk is 1200 méterről, 2500 felé. Fent megnéztük a térképet, és rájöttünk, h oda kell figyelni, ha el ne tévedjünk a 250 kilométernyi sípályán, és h időban visszajussunk.

Kicsit együtt mászkáltunk, de aztán anyumék (anyum, pótapum, tesóm) mentek nyugis síelésre, én meg Sanyi bával (aki hívott minket) és Krisztivel (anyum barátnőjével, akit mi hívtunk) elmentünk kicsit tempósabban csúszkálni. Ez egy jó ötlet volt, ezt volt a nekem való sís társoság. A megszerzett szerszámmal sikerült beállítanom végre a cipőmet is, úgy h tudjak rendesen síelni (erről majd még írok).

Nap végére le is fáradtunk, bejártuk a 4 hegyből 1 kivételével az összeset, még úgy is, h kajáltunk egy nagyot, meg az elején fel voltunk tartva. Volt amin többször is lejöttünk, és azt kell mondjam nagyon jó volt, eszméletlen szép helyek, hegyek és pályák. Ide szívesen visszamegyek még sokszor, főleg h szerint kb 2 hét aktív síelés kell h minden pályát bejárjon az ember. Van itt fekete, piros, kék, zöld, minden, széles, keskeny, sík, katlalanos, stb.

Még mindig nem vagyok formában, sokat felejtettem két év alatt, de már kezdek feléledni, tegnap már voltak egész jó körök.

Szóval mostmár itt leledzünk Franciaországban. Síeléséről lévén szó, szót ejthetek egy-két, jópár dologról.

Kezdjük mondjuk a szállással, úgy is azzal ismerkedtem meg először. Egyrészt ezek a franciák eszméletlen kis helyekre akarnak bezsúfolni 6 embert. Szerencse h csak 5en vagyunk, bár szerintem így is egy lyuk ez az apartman. Az egész egy helyiség kb, csak elhúzható, smi „ajtók” vannak, na én ezen belül is a  „nappali+étkező+konyhában” lakok. Annak pozitívuma, h mindenki rajtam jár át, nincs egy nyamvadt éjjeliszekrény sem. Éjszaka ha megy a mosogatógép, vagy ha hajnalban pótapum kimegy a teraszra bagózni, annak is én látom kárát.

Am azt még nem is mondtam, h anyum azért akart hatszemélyes szállást foglalni, négyünkre, végül ötünkre, mert azt ígérte a kedves utazási iroda vagy mi a szösz, h ehhez már 2 fürdőszoba jár, ami síelésnél, anyumnak már megért egy kis plusz költséget. Ezzel szemben egy pusztulás fürdő van, az is olyan kicsi, h az vmi csoda, egy pozitívuma, h a fürdőkád „danizuhanyzáskompatibilisebb” mint sok zuhanyzó, és én erre hárklis vagyok.

A kaja az jó, mivel anyumék főztétjét eszem. A ház személyzete messzemenőkig bunkó, és am a házak is idiótán vannak kialakítva. Az egy jó pont már, h a szaunákhoz egy kis hóban való séta árán lehet átjutni, rendes öltöző nincs, és persze a finn szauna ajtaja nem akar becsukódni. Az is egy csodás gesztus tőlük, h nem képesek fél órával korábban kinyitni a sítárolót, amikor 90 vendégük indul busszal kirándulni másik síterepre, ezért a folyosóra hordtuk fel a léceket.

A kajázóhelyeken fejlődés ha megérti amit angolul, és németül mondok nekik, nem h válaszolnának, azaz válaszolnak, de franciául. Ezért-azért már síboltokban is jártam, ott is jobb esetben azt a választ kapom, h egy kicsit beszélnek angolul, am abban merül ki, h nem fogják fel, h nem bakancsot akarok venni, hanem csak egy nyomvadék imbuszkulcsot.  Ezen kívül az is röhej szerintem, h 70 km pályához van egy rakat síbolt, és szerviz, de egyikben sem tudok venni egy csavarhúzót, vagy egy imbuszkulcs készletet (pl. biciklis boltokban is van mindig), egyetlen piros pont annak a két eladónak/szervizesnek jár, akik jófejségből megengedték h átállítsam a a bakimat ott.

A pályák szépek, nagyon, nagyrészt havasak. Van sok ülőlift, ami egy jó dolog, mivel rájöttem h „öreg vagyok én már ahhoz” h húzólifteken szaggassam a lábam. Természtesen sorbanállás, és igazából tömeg se nagyon van. Sikerült ma kifognunk pár nagyszerű pályát, de mostmár legalább tudjuk miért vannak ott kevesen… Egyébként nekem ezt még szoknom kell, h a pályák folyton keresztezik egymást, össze-vissza. Ez arrafelé ahol én eddig síeltem (Ausztria, Szlovákia) nem volt szokás. A síelést még nem élvezem annyira mint kéne, egyrészt sokat felejtettem két év alatt, másrészt most ráébredtem h szörnyű kondiban vagyok, kéne kicsit mozogni. De ezzel smi gond nem lenne, ám a bakancsom egyszerűen szörnyű, annyira fáj benne a bokám, mm az egyikben, h potyog a könnyem fél nap után, úgy nem élmény síelni.  Viszont mivel a bokám nem bírja sokáig, ezért még a térdemet nem sikerült lestrapálni, pedig az szokásom.

Szintén E61es szülemény.

Már a hegyek között vagyunk, ez az én világom: sok hó, sok hegy, sok fenyő, és legfőképp egyre több sípálya *őrült mosoly*. Szép a táj, jó idő van, és már nincs messze a síelés!

Most megálltunk Brianconban bevásárolni, és “pihenni”, már megittam a forrócsokim, ami nagyon finom édes volt. Meglepő módon itt a kávézóban már valamennyire tudtak angolul, ami fejlődés.

Közben a bevásárlást is megejtettük, bár ez inkább kifosztás volt. Persze a busz indulásáról is késni fogunk, de segáz. A zsákmány elhelyezése is érdekes lesz, de csak megoldjuk. Azok alapján, amit anyáék összezsákmányoltak, még nem biztos, h nem fogok éhen halni.
Ezután jött még egy kis buszozgatás. Kb egy óra szerpentinezés után érkeztünk meg végül Puy St. Vincentbe.  Itt jegyezném meg, ha a hegyekben való kanyargást különösen szeretem, mivel ilyenkor még többet látok a tájból. Mint ahogy az előző bejegyzésemben említett esetben is, úgy most is örültem volna egy jó fényképezőnek, és egy kis szaktudásnak.

Még a másfél órás bevásárlás beiktatása után is (ami igazából 2 órára sikeredett), majdnem két órát vártunk, amíg átadták a szállást. A továbbiakról majd a következő postban.

A következő sorokat még péntek éjjel/szombat hajnalban írtam a buszon, az ebookolvasóként, és postvázlat-jegyzetelőként rendszeresített nokia e61en, csupán most jutottam netközelbe.

Bár nagynak se igazán nagy, csak Franciaországig megyünk. A buszon töltött idő viszont így is jelentős, most elvileg a felénél járunk, pedig már 11 órája ülünk itt. Egyébként éppen Olaszországon robogunk keresztül. Kezdem már unni, pedig egész sokat, vagy 3-4 órát aludtam.

Eddig kétszer álltunk meg, de ez is sok volt. Nem-nem a lábamat nyújtogattam volna többet, ám ezekben a pihenőkben most nagyot csalódtam. Eddig szerettem az ilyen helyeket, de ez a két hely elég trágya volt.

Ellenben mikor kinéztem az ablakon, egy-két táj nagyon megtetszett. Egyrészt újabban érdekelni kezdett a Dunántúl, talán mert ismeretlen(ebb), mint a “Dunán inneni rész”. Majd jöttek a szlovén és olasz részek, ahol szintén voltak szép területek. Szép lapos részek, dombocskák, és jó nagy hegyek. Éjszaka, a ködös félhomályban egyszer-kétszer nagyon sajnáltam, h nem tudok jól fényképezni, és h am sincs rá lehetőségem. Nekem nagyon tetsző képeket lehetne ott lőni sztem.

Mostanság amikor épp pár pillanatra kihagyott az agyam, és filóztam csak úgy, eszembe jutott egy jelenség, ami mindenhol ott van. Ez nem csak barátokra, csak emberekre, vagy  csak gépre vonatkozó érzés, viselkedés, ez mindenhol megjelenhet amire vágyhatunk.

Valahogy úgy néz ki a dolog a jelenben, h emlékszel, h már régóta meg szeretnél szerezni vmit (vagy össze szeretnél barátkozni/jönni vkivel, vagy bármi más), ehhez magadban hozzácsatolsz egy nagy boldogságot, amit majd a “siker” fog okozni. Aztán h, h nem, sikerül, eléred amire már rég vágytál, csak éppen elmarad az a fenomenális  öröm, sőt rosszabb esetben csalódsz is. Néha elég vmi külső hatás is, amitől egyszerre objektívebben nézed a dolgot, és rájössz, h a célodhoz csak kényszeresen kötötted a nagy boldogság lehetőségét.

És hogy mikor alakul ki ilyen? Szerintem itt két eset lehetséges: vagy a múltban egyszer tapasztaltam(vagy tudtam h) h a “siker” boldogsággal jár(na), csak közben megváltoztam én, vagy a körülmények, ám erről a vágyakozás nem vett tudomást. A második lehetőség h a “siker” soha nem okozott volna ilyen örömet, csak egy átlagos dolgot az idő, és az emlékek szépen lassan felnagyítottak, idealizáltak.

Úgy érzem ez kicsit zavaros lett, tehát leírnék pár példát:

» Read more…

Most itt pár apróságot írnék le a tegnapi napomról, nagyjából összefüggéstelenül.

Kezdjük például a megnevezésekkel, mivel tegnap 3 érdekes nevet is kaptam: Először is, amikor a Decathlonban vásárolgattunk, és vhol nem fértem el egy kislánytól, apucija úgy hívta arrébb, h “xyka, gyere ide, engedd el a bácsit”. Az utolsó szó kicsit meglepett, tekintve h mennyi idős vagyok. Pár órával később amikor megérkeztem keresztanyumékhoz, a kis uncsitesóm azzal a felkiáltással mozog felém, h “apaa”, bár ő legalább nagyon gyorsan rájött h tévedett. De este még egyszer adott egy jó nevet nekem, amikor közölte, h ő, és az apukája shrekek, arra a kérdésre pedig, h akkor én ki vagyok, azt válaszolta h szamár.

Egy másik érdekesség ahhoz kapcsolódott, amiért keresztanyumékhoz mentem. A feladat az volt, h bővítsem a gépet 1 GB RAM-mal, és ki kellett cserélni a videokártya hűtését is, mivel olyan hangja volt mint egy tanknak. A memória behelyezésével nem volt gond, még a foglalatokon se kellett filóznom, mivel a kettőből egyben már laktak, szóval kizárásos alapon csak egy hely maradt.

A ventilátor csere már nem volt ilyen egyszerű. Amikor vettem az alkatrészeket, nagyon ajánlgatták- meghallva h milyen régi a kártya- azt h vegyek egy táphűtőt, és azt drótozzam fel, de én kitartottam az eredeti hűtő mellett, mivel olyanoknak csináltam, akik nem szednék szét a gépet, ha véletlenül leesne.  De hiába az oda való alkatrész, hiába a felirat a dobozán, h kompatibilis, végül mégsem ment minden ilyen egyszerűen.

Az egész hűtő valamivel nagyobb átmérőjű volt, mint a gyári, és hiába kerültek jó helyre a rögzitő pöckök, ha egy jumper miatt nem tudtom oda helyezni a ventilátort. Mivel csak pár milliméterrel volt több a kelleténél, és mert nem akartam félkészen otthagyni a cuccot, elkezdtünk vmi alternatív megoldást kifundálni.

Jött az ötlet, h hajlítsuk arrébb a jumpert, de mivel elég gyengusz, és nem tudtam a funkcióját, inkább nem próbálkoztam. B terv az volt, h csak egy műanyag pöcökkel rögzítsük a hűtőt, kettő helyett, de ezt megint elvetettem, épp azért, ami miatt a táphűtőt is. Végül jött a mentőötlet, reszeljünk le a rézből a hűtőn, az a fél centi nem oszt, nem szoroz. Elő is került a vasreszelő, és kicsit ügyetlenkedve, de eltávolítottam z útban lévő részt.

Mesi még egy apró trükköt bevetett a hővezető paszta szétkenésénél, az átlátszó gyógyszeres/tápszeres kanalat. Annyira jó technika, h kértem is belőle egyet, hátha jó lehet még, ezenkivül, innentől reszelőt is hordok magamnál PC-t szerelni, ahogy virágkötöző drót is mindig van nálam, mentettem már vele gépet, ami azóta is megy (2 év kb).

Szóval ez is megvolt tegnap, tegnapelőtt, a “karácsonyi szezon” kezdete. Időben elsőként általában az osztállyal szoktam karácsonyozni, idén is így történt.

Ennek első jele volt, hogy angolon, és németen pénteken elkezdtünk énekelgetni. Azt kell mondjam tetszett, szeretem ezeket a hülye karácsonyi dalokat. Angolul az “On the first day of  chritmas…” és a “Rudolph the red-nosed reindeer…” kezdetű dalokat énekeltük, már hagyományosan. Németül pedig az Ó szép fenyő volt soron. Itt megjegyezném h rendkívüli módon irritál a német nyelv, nagyon nem szeretem, de erre az énekre azt kell mondjam, nagyon jól hangzik németül, meglepő.

Ezután jött a szombat, ezt a napot már mindenki úgy könyvelte el, h smi hasznosat nem fogunk tenni. Igazunk lett. Kezdtünk fizikaórával, ahol mindenki megijedt amikor lapokat kellett elővenni, és csoportokba lettünk osztva (mint röpi íratásnál), kezdődött a hőbörgés is, de végül közölte Jánossy tanárúr, h csak évértékelést vár tőlünk, majd ő is hasonlót adott elő szóban.

Majd kémiaóra helyett megejtettük az ajándékozást.  Általánosságban egész jó volt szerintem, láttam egy két vicces, ötletes ajándékot, és sok csokit. Hogy konkrét dolgokról is szóljak: először inkább arról írok, én mit adtam, h kevésbé tűnjek egoistának.

Olyan osztálytársak húztam, akivel csak év eleje óta járok egy osztályba, nem nagyon ismerem, kevés a “közös élmény” (egy-két köszönés összesen). Titkosszolgálati eszközöket bevetve (mégis csak van előnye annak h jóban vannak az anyukák), szereztem szerzett anyu ötleteket, és be is gyűjtött egy kis csokit+ egy adag “trutymákot” (itt szabad fordításban körömlakk, meg nemtudommilyen festék, meg stb-t jelent). Elfelejtettem megkérdezni, hogy hogy tetszett neki, mert meglepett azzal, ahogy fogadta az ajándékot, pozitívan.

Hogy az önzőbb részéről is szóljak a “ceremóniának”, elmondom, h én pedig egy jó nagy teásbögrét kaptam, ami nagyon talált. Igaz itt sem teljesen tiszta volt a játék, mivel informátorokat használt az illető, de nagyon jól tette, mert így olyan dolgot kaptam, aminek örültem, és használni is fogom jó sokat. Azt kell mondjam a két legjobb osztálykarácsonyos ajándékom között volt.

Majd jött egy szabad foglalkozással telt föcióra, amin elbeszélgettem pár emberrel egy-két aktuális témáról, jó volt, a vélemények meglepő mértékben egyeztek.

Német az énekelgetéssel, és egyébb karácsonyhoz kapcsolódó dolgokkal telt, itt jegyezném meg, h ritka idióta dolog volt beleröhögni, és elbarmolni egy jó pillanatot. Konkrétan arra gondolok, amikor egy tanár, aki heti 5 nap tanít, kissé “meghatódva” kellemes ünnepeket kívánna, egy nagyon szép módon.

Egy nagyjából eseménytelen matekóra után kivonultunk és beszélgettünk tovább. Csíkos barátommal megegyeztem h együtt indulunk majd haza, csak elintéz vmit, de végül ez elmaradt. Amíg vártam, beszélgettem, és amikor elindult a banda pizzázni, végül én is velük tartottam. Jót ettem, és jót beszélgettem ott, bár voltak zavaró tényezők, amit soha nem szeretek az ilyen osztályos kajázásokban, de ehhez majd egy másik post kell. Külön sikerként könyveltem el, h azt a nagy mennyiségű kajacsekket is sikerült ellőnöm, ami még nálam maradt, abból az adagból, ami idén lejár.

Ezek után már csak visszatértünk a suliba, és kis beszélgetés után, távoztunk haza. Úgy érzem ezzel kezdődött a karácsony ünnepelgetésem, remélem még ennél is jobban folytatódik.

Az történt ma, h kiöregedő WP-met, a új, csili-vili, magyar WP 2.7-re cseréltem. A fordításért hálával tartozom a Word-Press.hu-nak, és különösen DjZone-nak.

Mások okulására, és azért, hogy mégegyszer ne kövessek el ilyen hibát, adnék pár tanácsot:

• NE hagyd bekapcsolva Frissítsd a Fluency Admin nevű plugint, mert egyrészt szükségtelen, másrészt komoly gond, ha használhatatlan frissítés után az admin felület (áthúzások oka: megláttam, hogy van új verzió)!
• Olvasd el a olvasdel.html fájlt!
• Ha az előző pontot nem hagyod ki, akkor eszedbe fog jutni, hogy mentesd a hackelt rendszerfájlokat. (Vagy leginkább ne is nyúlj bele ha nem muszáj!)

Egyébként rájöttem hogy lehet gyorsan, és biztosnságosan frissíteni. Odáig általános, hogy PhpMyAdmin–> adatbázist lemásoljuk. De a trükk (amiről tudom, hogy nem használható általánosan, nekem mákom van) az most jön: Távoli asztal–>eredeti mappa átnevez–> az oda letöltött WP-t kicsomagol eredeti néven+fontos fájlokat (sablon+konfig+stb.) átmásol. Innentől már követtem az eredeti utasításokat, csak a távoli asztalos csavarral rengeteg időt takarítottam meg, ami egyébként feltöltögetéssel telt volna.