A kirándulás számomra már jól indult, mert sikerült imbuszkulcsot szereznem az egyik buszostól, aki am is nagyon segítőkész. Majd villámgyorsan kipakoltunk, mivel egy síbuszmegállóban sikerült “leparkolni”. Összeszedtük magunkat, és nem sokkal később már a kabinban ültünk, mind az öten, az a “bácsi” aki elhívott minket ide, és egy másik magyar, és robogtunk is 1200 méterről, 2500 felé. Fent megnéztük a térképet, és rájöttünk, h oda kell figyelni, ha el ne tévedjünk a 250 kilométernyi sípályán, és h időban visszajussunk.

Kicsit együtt mászkáltunk, de aztán anyumék (anyum, pótapum, tesóm) mentek nyugis síelésre, én meg Sanyi bával (aki hívott minket) és Krisztivel (anyum barátnőjével, akit mi hívtunk) elmentünk kicsit tempósabban csúszkálni. Ez egy jó ötlet volt, ezt volt a nekem való sís társoság. A megszerzett szerszámmal sikerült beállítanom végre a cipőmet is, úgy h tudjak rendesen síelni (erről majd még írok).

Nap végére le is fáradtunk, bejártuk a 4 hegyből 1 kivételével az összeset, még úgy is, h kajáltunk egy nagyot, meg az elején fel voltunk tartva. Volt amin többször is lejöttünk, és azt kell mondjam nagyon jó volt, eszméletlen szép helyek, hegyek és pályák. Ide szívesen visszamegyek még sokszor, főleg h szerint kb 2 hét aktív síelés kell h minden pályát bejárjon az ember. Van itt fekete, piros, kék, zöld, minden, széles, keskeny, sík, katlalanos, stb.

Még mindig nem vagyok formában, sokat felejtettem két év alatt, de már kezdek feléledni, tegnap már voltak egész jó körök.

Kezdjük mondjuk a szállással, úgy is azzal ismerkedtem meg először. Egyrészt ezek a franciák eszméletlen kis helyekre akarnak bezsúfolni 6 embert. Szerencse h csak 5en vagyunk, bár szerintem így is egy lyuk ez az apartman. Az egész egy helyiség kb, csak elhúzható, smi „ajtók” vannak, na én ezen belül is a  „nappali+étkező+konyhában” lakok. Annak pozitívuma, h mindenki rajtam jár át, nincs egy nyamvadt éjjeliszekrény sem. Éjszaka ha megy a mosogatógép, vagy ha hajnalban pótapum kimegy a teraszra bagózni, annak is én látom kárát.

Am azt még nem is mondtam, h anyum azért akart hatszemélyes szállást foglalni, négyünkre, végül ötünkre, mert azt ígérte a kedves utazási iroda vagy mi a szösz, h ehhez már 2 fürdőszoba jár, ami síelésnél, anyumnak már megért egy kis plusz költséget. Ezzel szemben egy pusztulás fürdő van, az is olyan kicsi, h az vmi csoda, egy pozitívuma, h a fürdőkád „danizuhanyzáskompatibilisebb” mint sok zuhanyzó, és én erre hárklis vagyok.

A kaja az jó, mivel anyumék főztétjét eszem. A ház személyzete messzemenőkig bunkó, és am a házak is idiótán vannak kialakítva. Az egy jó pont már, h a szaunákhoz egy kis hóban való séta árán lehet átjutni, rendes öltöző nincs, és persze a finn szauna ajtaja nem akar becsukódni. Az is egy csodás gesztus tőlük, h nem képesek fél órával korábban kinyitni a sítárolót, amikor 90 vendégük indul busszal kirándulni másik síterepre, ezért a folyosóra hordtuk fel a léceket.

A kajázóhelyeken fejlődés ha megérti amit angolul, és németül mondok nekik, nem h válaszolnának, azaz válaszolnak, de franciául. Ezért-azért már síboltokban is jártam, ott is jobb esetben azt a választ kapom, h egy kicsit beszélnek angolul, am abban merül ki, h nem fogják fel, h nem bakancsot akarok venni, hanem csak egy nyomvadék imbuszkulcsot.  Ezen kívül az is röhej szerintem, h 70 km pályához van egy rakat síbolt, és szerviz, de egyikben sem tudok venni egy csavarhúzót, vagy egy imbuszkulcs készletet (pl. biciklis boltokban is van mindig), egyetlen piros pont annak a két eladónak/szervizesnek jár, akik jófejségből megengedték h átállítsam a a bakimat ott.

A pályák szépek, nagyon, nagyrészt havasak. Van sok ülőlift, ami egy jó dolog, mivel rájöttem h „öreg vagyok én már ahhoz” h húzólifteken szaggassam a lábam. Természtesen sorbanállás, és igazából tömeg se nagyon van. Sikerült ma kifognunk pár nagyszerű pályát, de mostmár legalább tudjuk miért vannak ott kevesen… Egyébként nekem ezt még szoknom kell, h a pályák folyton keresztezik egymást, össze-vissza. Ez arrafelé ahol én eddig síeltem (Ausztria, Szlovákia) nem volt szokás. A síelést még nem élvezem annyira mint kéne, egyrészt sokat felejtettem két év alatt, másrészt most ráébredtem h szörnyű kondiban vagyok, kéne kicsit mozogni. De ezzel smi gond nem lenne, ám a bakancsom egyszerűen szörnyű, annyira fáj benne a bokám, mm az egyikben, h potyog a könnyem fél nap után, úgy nem élmény síelni.  Viszont mivel a bokám nem bírja sokáig, ezért még a térdemet nem sikerült lestrapálni, pedig az szokásom.

Már a hegyek között vagyunk, ez az én világom: sok hó, sok hegy, sok fenyő, és legfőképp egyre több sípálya *őrült mosoly*. Szép a táj, jó idő van, és már nincs messze a síelés!

Most megálltunk Brianconban bevásárolni, és “pihenni”, már megittam a forrócsokim, ami nagyon finom édes volt. Meglepő módon itt a kávézóban már valamennyire tudtak angolul, ami fejlődés.

Közben a bevásárlást is megejtettük, bár ez inkább kifosztás volt. Persze a busz indulásáról is késni fogunk, de segáz. A zsákmány elhelyezése is érdekes lesz, de csak megoldjuk. Azok alapján, amit anyáék összezsákmányoltak, még nem biztos, h nem fogok éhen halni.
Ezután jött még egy kis buszozgatás. Kb egy óra szerpentinezés után érkeztünk meg végül Puy St. Vincentbe.  Itt jegyezném meg, ha a hegyekben való kanyargást különösen szeretem, mivel ilyenkor még többet látok a tájból. Mint ahogy az előző bejegyzésemben említett esetben is, úgy most is örültem volna egy jó fényképezőnek, és egy kis szaktudásnak.

Még a másfél órás bevásárlás beiktatása után is (ami igazából 2 órára sikeredett), majdnem két órát vártunk, amíg átadták a szállást. A továbbiakról majd a következő postban.

Bár nagynak se igazán nagy, csak Franciaországig megyünk. A buszon töltött idő viszont így is jelentős, most elvileg a felénél járunk, pedig már 11 órája ülünk itt. Egyébként éppen Olaszországon robogunk keresztül. Kezdem már unni, pedig egész sokat, vagy 3-4 órát aludtam.

Eddig kétszer álltunk meg, de ez is sok volt. Nem-nem a lábamat nyújtogattam volna többet, ám ezekben a pihenőkben most nagyot csalódtam. Eddig szerettem az ilyen helyeket, de ez a két hely elég trágya volt.

Ellenben mikor kinéztem az ablakon, egy-két táj nagyon megtetszett. Egyrészt újabban érdekelni kezdett a Dunántúl, talán mert ismeretlen(ebb), mint a “Dunán inneni rész”. Majd jöttek a szlovén és olasz részek, ahol szintén voltak szép területek. Szép lapos részek, dombocskák, és jó nagy hegyek. Éjszaka, a ködös félhomályban egyszer-kétszer nagyon sajnáltam, h nem tudok jól fényképezni, és h am sincs rá lehetőségem. Nekem nagyon tetsző képeket lehetne ott lőni sztem.