Milyen volt az év? Miért csináltam ezt-azt így, vagy úgy?

Nagyon nem tudom mit emelhetnék ki idénről, sok dolgot nem tudom megmagyarázni, de ez már csak ilyen. Nem érzem, h akármi jelentőset elértem volna, vagy h akármi rosszat tettem (mm különlegeset, említésre méltót), egyszerűen csak én voltam én, és éltem úgy mint bármikor máskor. Se pozitív, se negatív irányban nem értem el eredményeket. Igazából nem nagyon tudom mit tettem a létezésen kívül, ez nem kicsit zavar több területen, de ez van, én csináltam így, változtatni már nem tudok rajta.

Miért nem írtam ide egy csomó ideig? Miért írok most mégis?

Egyszerűen nem volt kedvem/időm/energiám/akármim, h a meglévő gondolataimat összefoglaljam, és legépeljem, vagy csak nem a megfelelő pillanatban.Mindig olyankor állt össze a fejemben 1-1 bejegyzésre való, amikor vagy egyáltalán nem volt lehetőségem jegyzetelni, vagy nem voltam gépközelben.

A hónapok folyamán kidobtam pár kézzel írt fecnit, amin 1-1 posthoz készített jegyzeteim voltak. Szabad kézzel egyrészt nem írok eleget ahhoz h utána minden gondolatomat újra össze tudjam gyűjteni,  másrészt ha vmiről egy post-it-re odakarcolok ceruzával pár szót, az már a szememben “beszennyezett” téma, amiről nem kezdek hosszabb-rövidebb elmélkedésekbe itt.

Ha pedig jegyzet nélkül halasztottam el a bloggolást, akkor pedig mire a gép elé értem, szétszálltak a gondolataim. Az persze sokszor eszembe jutott, h mi lett volna a téma, de nem tudtam minden fontos “vázlatpontot”, szókapcsolatot, fordulatot felidézni, amit korábban elterveztem magamban. Ahhoz pedig ismételten “maximalista” voltam h egy olyan szöveget vessek az adatbázis karakterei közé, amiről tudom, h csak silány utánzata annak, amilyet össze tudnék állítani.

Mindig is folytatni akartam, vagyis inkább igazán elkezdeni, rendszeresen írni, de mindig “majd holnap” lett belőle. Most itt nagy magányomba, tegnap/ma ismét eszembe jutott a téma. Gondoltam arra, h na, majd új év, új szokások, fogadalmak címén 2010-t nevezem ki az igazi blogkezdés évének. Aztán gondolkoztam, és rájöttem, h az megint csak elodázás lenne, és egyébként is, mennyivel jobb úgy kezdeni az évet, h a tavaly újrakezdett blogot folyatom Ezért próbálom ezt a posztot még “gyorsan”, most, idén befejezni.

Mi a francért ülök most, szilveszterkor is egyedül a gép előtt? Miért írok ilyenkor (is) blogpostot? Hogy jut ilyen eszembe, bulizás, szilveszterezés helyett?

Hát ez egy olyan játék eredménye, melynek több szereplője volt. Játék neve: Mit csináljon Dani szilveszterkor? Játékosok: lehetséges programok. Kitalálhatjátok h végül az “otthon ül, és blogpostot ír” nevű játékos győzött, de h hogyan (vagyis inkább azt, h h nem másik lett a befutó), szeretném vázolni, résztvevőnként, a következő bekezdésekben:

Talán általánosságban, különösen a korosztályomban, a leglogikusabb, és legtermészetesebb dolog az lett volna, h ha elmegyek partizni, lehetőleg vmi házibuliba.  Ehhez a tervhez két fontos dolgog hiányzott, egy buli (egy meghívás), és az h el akarjak menni. Előbbi szerintem egyértelmű, utóbbit kicsit indokolnám. A környezetemben lévő ilyen jellegű eseményeknek úgy éreztem h nagyrészt az volt a legfontosabb jellemzője, h mennyi alkoholt, és milyen rövid idő alatt tudnak magukba tölteni a jelenlévők. Ez biztos egy rendkívül jó program, meg élvezetes, meg minden, de én nem szoktam ilyen értelemben inni (ez egy másik történet, de a nagy akadályozó tényező az ízlésem), és ha innék is, akkor sem ilyen stílusban szerintem. Az pedig szintén nem köt le, h olyan, részeg egyedek közt legyek, akiket (esetenként legtöbbüket) józanul is nehezen viselek.
Jelen esetben is tartottam magam ahhoz az életszemlélethez, h csak azért h vmit tegyek (elmenjek egy buliba, vegyek vmit, beszéljek vkivel), nem teszem. Kicsit kuszán sikerült általánosítani, szóval konkrétan ebben az esetben: csak azért h bulizzak, nem megyek el bulizni (egy olyan “eseményre” amit nem élvezek), akkor  már smivel sem rosszabb a többi program és még kényelmesebb is.

Következő kézenfekvő lehetőség lett volna, h ha ilyen “extra igényeim” vannak, akkor teremtsem meg én a feltételeket, szervezzek én vmi társas szilveszteri programot. Az ehhez szükséges tárgyi feltételek megteremtése még megoldható lett volna, viszont másból elég nagy hiány mutatkozna: résztvevőből.  Azok közt, akiket szívesen hívnék a házunkba, akikkel szívesen töltenék egy ilyen estét, szerintem kevés/egy sincs, aki eljönne, és jól érezné magát egy olyan szilveszeterezésen amilyet én ideálisnak gondolok. A szememben a tökéletes szilveszteri program gyakorlatilag egy barátokkal eltöltött, beszélgetős/hülyéskedős/filmezős/kártyázós-társasozós (igény, hangulat, és véletlen szerint) este. Nem szükséges hozzá, sőt kimondottan kerülendő a részegedés, a kultúrált alkoholfogyasztással nincs smi bajom, habár abban (sem) veszek részt. Nekem (de ez már tényleg csak ízlés dolga) egyáltalán nem hiányozna a bömbölő “zene”, és (ez meg már csak hiúság és félelem) a tánc sem. Egyedül meg beszélgetni nem lehet, szóval ez az ötlet is kilőve idénre, mivel még mindig nem teltem megfelelő társakra ehhez.

Kiváló lehetőség lenne még kettesben tölteni vkivel a szilvesztert, amihez lenne is kedvem, csak hát megint közbeszól a létszámhiány.

Ezek után már csak magányos programot ígérő versenyzők maradnak, akiket szinte csak gyorsan felsorolnék: Aludhatnék, de annyit nem hagyott volna a család, h megérje. Filmezhetnék, amit meg is fogok tenni majd éjfél után asszem. Programozni is gondoltam, de ahhoz túl fáradt vagyok, szóval felhagytam vele. Tanulni tényleg illúzióromboló lenne.

Miután mindent kilőttem, már (legalábbis nekem) sokkal logikusabbnak tűnik, h miért nyert végül az “írjon újrakezdő blogpostot” versenyző. Ezzel legalább hasznosat tettem, de mégsem hétköznapit. Fogadkozni nem szoktam ilyenkor, de ez talán jelzi, h a bloggolás egy olyan területe az életemnek amin jövőre változtatni akarok, sok más mellett.

Ennyit akartam idén írni ide (na jó, többet is, de ma, ebben a témában, azt hiszem, csak ennyit). Mindenkinek BÚÉK, és stb minden jót, remélem a többségnek jobb szilvesztere volt most is, és egy év múlva is hasonló lesz (mert hát valljuk be, akármennyire is, legalábbis nekem, logikus h miért teszem most ezt, akkor sem túl élvezetes program).  Jövőre találkozunk elvileg, most megyek, és felkeltem azokat, akikkel idén koccintok éjfélkor (tesó és ősök)

Ha vkinek lennének újabb versenyzői, ne tartsa magában, gyűjtöm már most a következő alkalomra a jelentkezőket

Most a téma aktuális fejezete: ma bemegyek megint a pékségbe – ahova már nem járnék az alkalmazottak miatt, de ez van közel, és am a kaja finom – és még álltak előttem. Kivártam amíg kér a lány/hölgy (sacc olyan 18-20 éves lehetett), majd én is kérnék, de ekkor az eladók elkezdik megtárgyalni, h milyen egy bunkó volt az előző vásárló, mert csak ennyit mondott h “egy kakóscsigát”. Ezzel egyet is értek, de egyrészt ő sem kezelte normálisabban sokkal. Másik h amilyen stílusban ezt megbeszélték, aztán mellékesen még utánna bökték h “hülye kis 14 éves csitri”, az azért már sok.  Az meg főleg (tudom önző vagyok), h közben én arra vártam, h kérhessek vmit, de csak a hisztire figyelt, meg a barátnőjére, rám nem.

Ekkor elgondolkodtam, h most szörnyűlködjek, h annyi ilyen ember van, h simán össze is találkoznak, vagy röhögjek magamban, h azon pattog a pultos, amit ő szokott csinálni.

Más téma:

Ma kéziztünk a tizedikes lányok ellen, előtte meg kedvenc tesitanárunk értékelte a kapura dobásunkat.  Több irányból is írhatok arról az egy óráról. Egy megközelítés: Összeségében a meccs jó volt, igaz kettővel kikaptunk. Itt jegyeznék meg pár dolgok, (mert ugye nem is én lennék én, ha nem keresnék kifogásokat): szerintem jobban ment volna, ha végig marad a kapusunk. Az sem elhanyagolható tény (:P) hogy náluk 6 igazolt kézis volt, nálunk 1, ő is csak félidőig. De komolyra fordítva a szót, szerintem jót játszottunk velük, és nem is voltunk csapat szinte olyan rosszak, hála annak, h most nem akart mindenki játszani.

Igaz a csapatmunka teljesen hiányzott, a minimális stratégia is, meg az összeszokottság is, de segáz. Kicsit tömörnek éreztem ezt az 5+1et most, középen nem tudtam hova lépni, mert rögtön vkinek a szájában álltam. Másik nézőpont h én h játszottam: őszintén szólva, most szerintem _magamhoz képest_ nem is olyan rosszul. Mivel alacsonyakat lőttek,bele is nyúltam pár labdába, volt oylan lövésem is, ami véletlen beakadt, egy egész tűrhetően. Amire dühös voltam, az egy olyan helyzet volt, amikor sikerült véletlenül ellépni vki mellett (ami nem ártana többször), tisztán ugrani befelé. Tipikusan olyan alkalom volt, h ha idáig ment, akkor már nem szabad kihagyni, erre persze h _kapu mellé_ dobtam…

Végül a kezdés: még a meccs előtt leosztályozódott a kapuradobásunk. Ha úgy vesszük javítottam, mert ötösöm még nem volt. De ez egyben elég szégyen is, h eddig nem sikerült összevakarnom. Különösen tavaly volt érdekes, h pár hónapja GKC-s edzésre jártam, erre egy sima üres kapura, hosszú sarok lövés nem ment, mikor a tanár figyelte. A leg dühítőbb az volt, h pont mikor kiment a naplóért, én dühönben kapura hajítottam sokkal rosszabb helyről a labdát, és simán bement.

Volt még pár kissé személyesebb történés is, de erről majd máskor, esetleg.

Ez egy privát bejegyzés. Megtekintéséhez jelszó szükséges:

Jelszó: