Kezdődött a múlt vasárnapi esti csokizással, ami halasztgatás után végre összejött. Átjött egy kedves szőke barát, leültünk egy doboz csoki társaságában, és csak beszélgettünk, erről-arról. Nagyon jónak tartottam a kivitelezést, a szobámban lévő letelepedő helyekbe tudnék belekötni, azon van mit javítani. Nekem tetszett, h nyugodtan, és szerintem kényelmesen beszélgettünk, közben finomat majszoltunk, ha segített, tudtuk használni az iwiwet/myvipet szemléltetés céljából, stb. Legnagyobb problémám az idővel volt , én nagyon élveztem ezt a kb 4 órát, és úgy gondolom nem volt elég. Különleges alkalom volt, és nem csak azért, mert nem nagyon emlékszem olyan esetre, amikor pusztán a szövegelés, és a szénhidrátbevitel miatt találkozunk.  Olyan témákról is szó esett (konkrétan én meséltem) amikről eddig még szerintem soha, senkivel nem beszélgettem így. Kivétel lehet talán anyukám, de vele is csak érintettem a témát. A titkolózás oka, h ez szerintem az egyik legszemélyesebb terület egy ember (vagyis inkább 2) életében.

Ezután jött egy másik csokizás címén futó akció, ahol végül kevés csoki fogyott. Helyszín egy-két pad az iskola folyosóján, kedd délután. A környezeten kívül a partner is más volt: megbízok benne is, hasonlóan egy baráthoz, de ő mégis más, 5 hónappal másabb. Érdekes volt vele órákat beszélgetni, egymástól 1 méterre körülbelül. Azt hiszem így rég beszélgettünk, összesen egyszer-kétszer talán. De azóta már nagyon sok minden történt. Itt is kibeszéletlen témák kerültek elő: ő velem olyat osztott meg, amit szerintem senki mással nem szokott, pedig a lehető legáltalánosabb, és mégis, a lehető legtitkosabb. Én pedig mást meséltem neki, szomorú dolgokat, olyanokról (család, barátok) akikről nehéz lenne bárkivel is beszélni, mert akiben megbízok, az ebbe a két csoportba tartozik. Mégsem, van egy kivétel, ő. Jó volt/lett volna a beszélgetés, mindössze egy témát kellett volna kerülni, ami összeköt, és elválaszt. De nem sikerült (ezért senki nem hibás ), vannak kérdések, amiket fel kell tenni, és vannak válaszok, amiket ki kell mondani. Kell, kell, mindent kell, és mégsem jó. Úgy érzem, a beszélgetés többi szálát folytatni kéne, ám ez az egy mindenkit csak elszomorít.

Ezután jött a csütörtök, amikor is egy jó nagyot sétáltam egy kedves, csíkos jóbartáttal. Szerintem ilyen bonyolult útvonalon A-ból B-be jutni már műveszet, de így legalább több időnk volt, ami megint csak kevésnek bizonyult szeritnem. Ebből az alkalomból szerintem áradt a vidámság, hülyéskedések, és szerintem sok volt a kedvesség is. Talán nem volt annyira komoly, mint az előző kettő, viszont a “boldogságszintemet” nagyon feltornázta. Egyébként a körülmények sem voltak talán alkalmasak nyugodt, lelkizős beszélgetésre, mert azért az utcán hazafelé baktatva más. A változatosság kedvéért errők a beszélgetésről is azt gondolom, h megismételendő, és esetleg a vasárnapi módszerrel folytatandó lenne. Külön jó érzés volt, amikor kaptam egy megelőlegezett házbainvitálást, amiben igazából már smi meglepő nincs, mégis jó érzés volt.

A tegnapi pedig egy az eddigiektől sokban eltérő diskurálás volt. A “partner” rokon, nem barát (bár ha a két halmaznak lehet metszete, akkor ő az, nem más), sokkal tapasztaltabb mindannyiunknál, és még helyszín is eltávolodott Gödöllőtől. A bónusz az volt, h még kedves kisemberekkel is találkoztam, azon kívül, h jót beszélgettem, meg talán kicsit segítettem is (mégha ennél sokkal jobban fel is tartottam vkit a főzésben). Maga az eszmecsere nem (csak) azokról a témákról volt, amikre én előzőleg gondoltam, de ez nem volt hátrány, az élet nagyobb és kisebb dolgait is ki kell tárgyalni. Különlegességként talán azokat a témákat említeném, amikor vagy a családot érintik – ebben a témában utánozhatatlan szakértő az illető a barátaim között-, vagy amihez több tapasztalat, és komolyság kellett, mint amivel mi rendelkezhetünk.  Összegző véleményem itt is az, h sok mindenről lehet még, sokat fosni a szót, de erre való a jövő.

Eredeti cím lett volna: Barátság: innen-onnan, star wars felől, máshonnan

Több helyen szóbajött mostanság körülöttem a barátság kérdése, több nézőpontból, ezekről írnék most egy kicsit, vagyis inkább sokat, szóval elnézést, most ez így van a fejemben, pedig már biztos sokat felejtettem pár nap alatt mióta halasztgatom ezt a bejegyzést:

Barát vs. haver:

Két nagyon különböző dolog. Igazából sokszor visszatérek majd még erre, de most általánoságban leírom amit gondolok. Haver sok mindenki lehet, gyorsan, kevés feltétellel. Jól érzem magam vele időnként, ismerős, csak a jobbik fajtából, szimpatikus. Ebből az okból esetleg (pl. ismeretlen társaságban) mellé állok. Ellenben a barát (most az igazi, legjobb barátaimról beszélek, kettő között csak átmeneti időszak van sztem) az egy (általában) hosszú idő alatt megszerzett cím. Kell hozzá hogy a havernál felsorolt dolgokon kivül: megbízzak benne, és ez a legfontosabb. Mellettük feltétel nélkül kiállok (értsd, nem tudom miről van szó, rávágom h neki van igaza), ha esetleg más a véleményem, azt is megtartom egy kétszemélyes beszélgetésre. Tudjátok a jó latin mondást:

Amicos in secreto mone, palam lauda ~ Barátod titokban intsd, hangosan dícsérd

Mit várok el:

Szerintem ócska propaganda szöveg, hogy a barátság feltétel nélküli. Tényleg nem kötődhet pénzhez, stb. Viszont szerintem az mindenki elvárja hogy általánosságban azt kapja vissza emberileg, amit ad. Szóval még mindig nem tárgyi dolgokról van szó. Hanem pl. ahogy én azt mondom, h kiállok mellette, úgy arra is számítok, h ezt Ő is megteszi, ez igaz a bizalomra is. Azért írtam h általánosségban, mert lehetnek rossz időszakok az ember életében, amikor például ingerültebb egy baráttal szemben (sőt, néha pont velük vagyok pl. én tahó idegbeteg), vagy példuál nem foglalkozik velük eleget. Ezeket az időszakokat ideális lenne fokozott tolarenciával kezelni, és nem pont ilyenkor rátenni a rossz kedvére még egy balhézással is.

A mennyiségek:

Na igen, ez is egy kérdés. Mebarak blogján volt erről szó (Ő volt az egyik ötletadó is). Ő ott azt írja, szerinte csak egy legjobb barátunk lehet. Én ezzel nem értek egyet, igaz nem egyformák, és tudom mindannyiójuktól mást kapok, de úgy gondolom, több mint 1-2 legjobb barátom van (nem sokkal). Köztük nem tudok, és nem is akarok különbséget tenni, de ez már másik téma.

Folyt. köv. Várom a véleményeket, saját elképeléseket erre a témára! Kiváncsi vagyok!

Az indulás kicsit húzósra sikerült nekem, de végülis megérkeztem szerintem a csoport legnagyobb csomagjával. A buszozás érdekesen telt, és bebizonyítottuk, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Ezt azzal támasztottuk alá, hogy Anita, Petra, Kori és Én teljesen jól elültünk két darab széken. Szerintem ez egy jó dolog volt, nem tudom készült-e róla dokumentáció. A hotelbe érkezve egy szobába kerültem Korival, Zolival, és Andrissal, ez jó felállásnek TŰNT. Mivel eljátszottak egy értelmetlen baromságot, ami szerintem tahóság is, más cuccát szó nélkül arrébb paterolni. De am nem hiszem h találtam volna sokkal jobb összeállítást tisztán fiú szobából. A szállás szép, és jó volt, bár a mágneskártyás rendszer, egy kártyával ritka idegesítő.

Követlező nap kiderült hogy az étel az elviselhető kategóriába esik. Reggeli után mentünk túrázni, ami nagyon jó volt, főleg a visszaút, persze hogy a hosszabra mentem, de szerintem jól döntöttem. Tanuláságokat majd a végén.

Péntekre volt a legnagyobb túra szervezve, ám hol a lavinaveszély, hol a meglepő erejű bukószél miatt kellett visszafordulnunk. De azért a “vízesések” és főleg az oda vezető út jó volt, és NE hagyjuk. xD A jégen csúszkálás, majd mászás nagyon jó volt, mégis a nap nagy élménye a fenti szél volt, mert ilyenben még nem álltam. Ami ezt megközelítette az a jasnai rosszidő. Volt egy Dóri elkapós jelent is, ami érdekesre sikerült. Másik két személyesjellegű élmény, hogy legszívesebben kitekerném annak a hetedikesnek, aki addig menőzött, hogy ráesett a karomomra felfelé mászás közben. És az, hogy Áron nem tudom honnan, de tudta a nevem, és felajánlotta hogy segít. Igaz, hogy a kinyújtott kezénél fogva elrántottam, de a szándék megvolt. Este megvolt a szokásos vetélkedő is, ahol a TANAP (Tátra alatt nő a pálma) csapat színeiben “indultam”. Lefkevés előtt érdekes dolgokról karatyoltunk.

Reggel pakolás, reggeli, pakolás, indulás. Ezután egy “vicces” kis túra a Popradi-tótól a Csorba-tóig. A túra nem votl rossz, majd végre egy jót ettem. Itt jegyezném meg, hogy az asztaltársoságom néha lehetne kicsit komolyabb… Majd mászkáltam egy jót egyedül, ami fejszellőztetésnek jó is volt. A buszút alvósan, kicsit beszélgetősen, south parkot nézősen, Berci bával dumálósan telt.

Most jönnek az összegzések:

Olyan érzésem van, kezdem megszeretni a téli túrázást (ebből az egy alkalomból), és szeretem a téli Tátrát, de nagyon. Azt hiszem hasonló lehetőségeket a jövőben is meg fogok ragadni, és érdekelne, hogy milyen ez a hegyi terep sízés. Aki egyszer elvinne magával, szóljon. Gazdagabb lenne olyan tapasztalatokkal is, hogy sokkal kevesebb ruha is elég, mert kimelegszem, és hogy a kamásli is egy nagyon összetett dolog, amiből jót kell beszerezni.

Megismertem kicsit jobban sok jó embert, például pár hetedikes lányt. Tudják ők hogy róluk van szó. Róluki az a véleményem, hogy egyesek nagyon jófejek (lennének), ha nem gondolnák magukat sokszor nagyobbnak, mint ami a valóság. Talán a szobatársaimról is megtudtam új dolgokat, és Áronról is kiderült, hogy tudja ki vagyok. Még volt egy érdekes emberi tapasztalatom, ezt majd egy zárt posztban leírom. Felnőttekkel is beszélgettem, Panka nénivel, Matyi bával is lezajlott az első pár beszélgetésem, Berci bával is beszéltem, ja és Ili néni is megtanulta a nevem.

Képek, és egy kis kiegészítés, mert úgy is tudom hogy volt ami kimaradt, majd jön egy másik postban.