Kezdődött a múlt vasárnapi esti csokizással, ami halasztgatás után végre összejött. Átjött egy kedves szőke barát, leültünk egy doboz csoki társaságában, és csak beszélgettünk, erről-arról. Nagyon jónak tartottam a kivitelezést, a szobámban lévő letelepedő helyekbe tudnék belekötni, azon van mit javítani. Nekem tetszett, h nyugodtan, és szerintem kényelmesen beszélgettünk, közben finomat majszoltunk, ha segített, tudtuk használni az iwiwet/myvipet szemléltetés céljából, stb. Legnagyobb problémám az idővel volt , én nagyon élveztem ezt a kb 4 órát, és úgy gondolom nem volt elég. Különleges alkalom volt, és nem csak azért, mert nem nagyon emlékszem olyan esetre, amikor pusztán a szövegelés, és a szénhidrátbevitel miatt találkozunk.  Olyan témákról is szó esett (konkrétan én meséltem) amikről eddig még szerintem soha, senkivel nem beszélgettem így. Kivétel lehet talán anyukám, de vele is csak érintettem a témát. A titkolózás oka, h ez szerintem az egyik legszemélyesebb terület egy ember (vagyis inkább 2) életében.

Ezután jött egy másik csokizás címén futó akció, ahol végül kevés csoki fogyott. Helyszín egy-két pad az iskola folyosóján, kedd délután. A környezeten kívül a partner is más volt: megbízok benne is, hasonlóan egy baráthoz, de ő mégis más, 5 hónappal másabb. Érdekes volt vele órákat beszélgetni, egymástól 1 méterre körülbelül. Azt hiszem így rég beszélgettünk, összesen egyszer-kétszer talán. De azóta már nagyon sok minden történt. Itt is kibeszéletlen témák kerültek elő: ő velem olyat osztott meg, amit szerintem senki mással nem szokott, pedig a lehető legáltalánosabb, és mégis, a lehető legtitkosabb. Én pedig mást meséltem neki, szomorú dolgokat, olyanokról (család, barátok) akikről nehéz lenne bárkivel is beszélni, mert akiben megbízok, az ebbe a két csoportba tartozik. Mégsem, van egy kivétel, ő. Jó volt/lett volna a beszélgetés, mindössze egy témát kellett volna kerülni, ami összeköt, és elválaszt. De nem sikerült (ezért senki nem hibás ), vannak kérdések, amiket fel kell tenni, és vannak válaszok, amiket ki kell mondani. Kell, kell, mindent kell, és mégsem jó. Úgy érzem, a beszélgetés többi szálát folytatni kéne, ám ez az egy mindenkit csak elszomorít.

Ezután jött a csütörtök, amikor is egy jó nagyot sétáltam egy kedves, csíkos jóbartáttal. Szerintem ilyen bonyolult útvonalon A-ból B-be jutni már műveszet, de így legalább több időnk volt, ami megint csak kevésnek bizonyult szeritnem. Ebből az alkalomból szerintem áradt a vidámság, hülyéskedések, és szerintem sok volt a kedvesség is. Talán nem volt annyira komoly, mint az előző kettő, viszont a “boldogságszintemet” nagyon feltornázta. Egyébként a körülmények sem voltak talán alkalmasak nyugodt, lelkizős beszélgetésre, mert azért az utcán hazafelé baktatva más. A változatosság kedvéért errők a beszélgetésről is azt gondolom, h megismételendő, és esetleg a vasárnapi módszerrel folytatandó lenne. Külön jó érzés volt, amikor kaptam egy megelőlegezett házbainvitálást, amiben igazából már smi meglepő nincs, mégis jó érzés volt.

A tegnapi pedig egy az eddigiektől sokban eltérő diskurálás volt. A “partner” rokon, nem barát (bár ha a két halmaznak lehet metszete, akkor ő az, nem más), sokkal tapasztaltabb mindannyiunknál, és még helyszín is eltávolodott Gödöllőtől. A bónusz az volt, h még kedves kisemberekkel is találkoztam, azon kívül, h jót beszélgettem, meg talán kicsit segítettem is (mégha ennél sokkal jobban fel is tartottam vkit a főzésben). Maga az eszmecsere nem (csak) azokról a témákról volt, amikre én előzőleg gondoltam, de ez nem volt hátrány, az élet nagyobb és kisebb dolgait is ki kell tárgyalni. Különlegességként talán azokat a témákat említeném, amikor vagy a családot érintik – ebben a témában utánozhatatlan szakértő az illető a barátaim között-, vagy amihez több tapasztalat, és komolyság kellett, mint amivel mi rendelkezhetünk.  Összegző véleményem itt is az, h sok mindenről lehet még, sokat fosni a szót, de erre való a jövő.

Kezdjük például a megnevezésekkel, mivel tegnap 3 érdekes nevet is kaptam: Először is, amikor a Decathlonban vásárolgattunk, és vhol nem fértem el egy kislánytól, apucija úgy hívta arrébb, h “xyka, gyere ide, engedd el a bácsit”. Az utolsó szó kicsit meglepett, tekintve h mennyi idős vagyok. Pár órával később amikor megérkeztem keresztanyumékhoz, a kis uncsitesóm azzal a felkiáltással mozog felém, h “apaa”, bár ő legalább nagyon gyorsan rájött h tévedett. De este még egyszer adott egy jó nevet nekem, amikor közölte, h ő, és az apukája shrekek, arra a kérdésre pedig, h akkor én ki vagyok, azt válaszolta h szamár.

Egy másik érdekesség ahhoz kapcsolódott, amiért keresztanyumékhoz mentem. A feladat az volt, h bővítsem a gépet 1 GB RAM-mal, és ki kellett cserélni a videokártya hűtését is, mivel olyan hangja volt mint egy tanknak. A memória behelyezésével nem volt gond, még a foglalatokon se kellett filóznom, mivel a kettőből egyben már laktak, szóval kizárásos alapon csak egy hely maradt.

A ventilátor csere már nem volt ilyen egyszerű. Amikor vettem az alkatrészeket, nagyon ajánlgatták- meghallva h milyen régi a kártya- azt h vegyek egy táphűtőt, és azt drótozzam fel, de én kitartottam az eredeti hűtő mellett, mivel olyanoknak csináltam, akik nem szednék szét a gépet, ha véletlenül leesne.  De hiába az oda való alkatrész, hiába a felirat a dobozán, h kompatibilis, végül mégsem ment minden ilyen egyszerűen.

Az egész hűtő valamivel nagyobb átmérőjű volt, mint a gyári, és hiába kerültek jó helyre a rögzitő pöckök, ha egy jumper miatt nem tudtom oda helyezni a ventilátort. Mivel csak pár milliméterrel volt több a kelleténél, és mert nem akartam félkészen otthagyni a cuccot, elkezdtünk vmi alternatív megoldást kifundálni.

Jött az ötlet, h hajlítsuk arrébb a jumpert, de mivel elég gyengusz, és nem tudtam a funkcióját, inkább nem próbálkoztam. B terv az volt, h csak egy műanyag pöcökkel rögzítsük a hűtőt, kettő helyett, de ezt megint elvetettem, épp azért, ami miatt a táphűtőt is. Végül jött a mentőötlet, reszeljünk le a rézből a hűtőn, az a fél centi nem oszt, nem szoroz. Elő is került a vasreszelő, és kicsit ügyetlenkedve, de eltávolítottam z útban lévő részt.

Mesi még egy apró trükköt bevetett a hővezető paszta szétkenésénél, az átlátszó gyógyszeres/tápszeres kanalat. Annyira jó technika, h kértem is belőle egyet, hátha jó lehet még, ezenkivül, innentől reszelőt is hordok magamnál PC-t szerelni, ahogy virágkötöző drót is mindig van nálam, mentettem már vele gépet, ami azóta is megy (2 év kb).