Posted by Kiss K D on 2010/06/10
Arról lenne szó, h mennyire más(nak tűnik) egy ember, különböző helyzetekben, különböző környezetekben. Hétvége óta gondolkodok ezen, amikor egy teljesen semleges helyszínen véletlenül megláttam egy iskolatársamat, vagyis először csak sejtettem h ő az, mert óriási légynapszemüvegben volt. A szorosabban vett környezetről, és helyzetről ennyit: épp egy mezőféleségen egy fesztiválon foglalatoskodott kisgyerekekkel. Ahogy így ránéztem, az [...]
Posted by Kiss K D on 2009/03/18
Kb így tudnám jellemezni azt a valamit ami ma közlekedésbiztonsági előadásként futott. Az ötös félévemre való tekintettel a fizikatanárom engem is hívott, h menjek a faktosokkal, és nézzem meg. Mivel ez egy német, egy ének és egy osztályfőnöki óra helyett volt, ezért természetesen elmentem. A gyakorlati rész abból állt, h a csapat fele, roppant mini [...]
Posted by Kiss K D on 2008/12/21
Szóval ez is megvolt tegnap, tegnapelőtt, a “karácsonyi szezon” kezdete. Időben elsőként általában az osztállyal szoktam karácsonyozni, idén is így történt. Ennek első jele volt, hogy angolon, és németen pénteken elkezdtünk énekelgetni. Azt kell mondjam tetszett, szeretem ezeket a hülye karácsonyi dalokat. Angolul az “On the first day of chritmas…” és a “Rudolph the red-nosed [...]
Posted by Kiss K D on 2008/11/26
Ma (is) voltam pékségben, amiről már le akartam írni, h ritka egy bunkó népség a pultos banda általában. Többször azért kívánkozott ki belőlem ilyen, mert vásároltam ott, és nem elég h unottan, undorodva, de még bunkón is szólt vissza az eladó, amire allergiás vagyok. Annak ellenére h eléggé új kezdemény vagyok, annyi egó bennem is [...]
Posted by Kiss K D on 2008/08/07
Szeretnék veletek megosztani pár jól sikerült részletet, ezekből a csodálatos németórákból. Felvezetésképp az egyik első jó szókapcsolat, amiben nem csak nyelvtani hiba van: Kaiser Brezsnyev A szörnyű, hogy egy orosz srác szájából hangzott el, és nem értette mi vele a gond. Bár ő volt az is, aki nem elég h azt mondta, azért késett mert [...]
Posted by Kiss K D on 2008/07/10
Már megint majdnem két hete nem írtam, tuti h sok mindenről nem teszek említést, amiről igen, azt itt olvasd, fordított sorrendben. Ma volt ruhabeszerzés, Aréna Pláza módra, eredmény 8-0 ide, 2 póló, 2 ingnyakú póló, 3 farmer rövidnaci, 1 másik rövidnadrág. Melléktermék még 2 darab könyv (PHP és MySQL témákban). A cipővásárlás viszont 2-0 oda, [...]
Posted by Kiss K D on 2008/04/06
Hát nem is tudom … Ez volt ebben az évben a második osztályunk által szervezett iskolai program, de én nem voltam elragadtatva tőle. “Kissé” mi is szétszórtak voltunk, de a “felsővezetés” is érdekesen kezelt egy-két dolgot. Konkrét hibának nevezhetném a “szakterületemen” hogy nem volt előre szövegünk, ami mint megtudtam hiba, improvizálni nehéz. Másik hiba volt, [...]
Posted by Kiss K D on 2008/03/26
Igen volt itt is. A Hotel Autisban (ismertebb nevém az autista hotelben) szálltunk meg, az osztályom nagy részével, egyéb törökösökkel, és egypár jófej tanárral. Szerdán este érkeztünk, majd a következő 3 napon túráztunk, és szombat este értünk haza.