A helyzet az, h mostanság elég sűrűn történnek egymás után a dolgok körülöttem, a gond az, h nem mindig pozitív irányba változnak, így a kedvemnek nem tesznek jót. Ez megy nappal, éjszaka meg jöhet az alvás, és az álmok.

Nekem az a megoldás tetszene, ha pihenés közben vmi tökéletes élet jutna eszembe, úgy mint a filmekben: a sok szarság egy pillanat alatt mind óriási szerencsévé változik. Tudjátok mint a hercegnő, megcsókolja a békát, megkapja  a herceget, és a paradicsomba csöppen, ez a csók nekem per pill lehetett volna az elalvás.

De ehelyett a másik mozis változatot gyakorlom, amikor nem egyszerűen bénázik vki , és szakad rá az ég, hanem óriási, életszerűtlen túlzásokkal.  Ismerős filmekből biztosan, amikor vki nem egyszerűen elesik, hanem legurul a hegyről, minden végtagját eltöri, fél szemét kiszúrja, és még a kocsija is utánazuhan, majd felrobban.

Egy éjszaka sikerült 3 történetet megálmodni, mind után felébredni, és emlékezni rá. Nem is kicsit, nagyon: olyan tisztán emlékeztem rájuk amikor felriadtam (na jó, ezt túlzás, nem az a rémálmos, zihálva felülős pillanat volt), h időpontok, és helyszínek egyeztetésével kellett magamat meggyőznöm néhány perc alatt, h tuti nem történt meg az elképzelt eseménysor.

Eddig egy véleményt hallgattam meg a témában, aszerint túl sokat agyalok azon, ami nem tetszik most, és ezért szedem elő még álmomban is. Nem tudom h igaz-e, mindenesetre nem tetszik, és jó lenne felhagyni vele, mert nem hasznos. Jah és még vmi: ijesztő, h ha bizonyos témákban úgy megváltozik a véleményed, h ha kisarkítva álmodsz róla, elhiszed h megtörténik, amíg időben be nem lövöd. Mivel nem sárkányokról, és gonosz démonokról, hanem hétköznapi dolgokról van szó, ez ijesztő, mert ha nem fordult volna feje tetejére a világ, akkor tudnám az eseményről is, h lehetetlen.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
   Hát “úgy igazán”: igen rég, már hiányzik. De egyébként pár napja a suliban talán, és kézfogások erejéig ma, szintén ott
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
   Hát nem próbáltam, nem tudom, de túl kényelmes vagyok hozzá szerintem :$
3. Bealszol a tévé előtt?
   Igen, kb. minden második nap, épp ezért szeretem a kis óra jelű gombot a számológépen.
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
   Soha, és szerintem nem is igazán fogok, “történelmi” okokra visszavezethetően, nem szeretem a tejet magában, maximum cukrozva.
5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
   Na az egy olyan verseny, amit nem is próbáltam, ami egyrészt meglepő, másrészt egyértelmű, tekintve h nem tudok helyesen írni.
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
   Nem igazán tudnék rangsort felállítani, most azt érzem a legfájóbbnak, ami jelenleg is tart. Sokat megbántam, sokat elfelejtettem, sokból tanultam (a sok itt elég relatív)
7. Gyorsan gépelsz?
   Hát ez viszonylagos, nem 10 ujjal, de mondjuk olyan 6-7-tel és nem vakon, csak úgy h nem nézek a billentyűzetre.
8. Félsz a sötétben?
   Határozottan igen, bár ha nem vagyok egyedül, ritkán jut eszembe ilyenre gondolni.
9. Most van valaki, aki tetszik?
   Ha azt mondom, van, csak nem tudom ki az, kiröhögtök?
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
    Részemről hiányzott az, ami miatt “több” volt mint egy barátság, vagyis inkább más. Szeretettel nincs gond, a szerelem tűnt el
11. Szerencseszámod?
    2, 22.
12. Nyertél már lottón?
    Esélyem se volt, mivel sosem lottóztam.
13. Most iszol valamit?
    Igen, pár karakter múlva majd egy kis NaturAquát.
14. Okosnak tartod magad?
    Szerintem messze vagyok az okostól, nagyon.
15. Ettél valaha bogarat?
    Nem tudok róla.
16. Most van valaki, aki hiányzik?
    Van, hiányzik pár jóbarát, és h őszinte legyek, plusz egy személy is kezd már hiányozni, akinek a nevét még mindig nem tudom.
17. Mit kérsz karácsonyra?
    Ezt még nem tudom, karácsonykor sem mindig szoktam tudni, van több esélyes.
18. Ismered a muffinembert?
    Nem, de nem is zavar, ha senki nem fog neki bemutatni.
19. Beszélsz álmodban?
    Még sosem hallottam de am egyesek szerint előfordul, bár igen ritkán.
20. Emlékszel az első csókodra?
    Természetesen, nem is évezredekkel ezelőtt volt, másrészt szerintem olyan élmény, amit sosem felejt el az ember.
21. Reptettél valaha sárkányt?
    Persze, méggyerekebb koromban, keresztapámnál (akit azóta nem sokat láttam…)
22. Mikor mentél legutóbb úszni és hova?
    Kifejezetten úszás céljából szerintem olyan 2-3 éve, és a Hajós vagy a BVSC uszodájába. Strandokon “lubickoltam” azóta sokszor, de az azért más …
23. Sikeresnek tartod magad?
    Nem, nem vagyok elégedett azzal amit csinálok, smilyen téren. Tanulásban, sportban, stb. az a helyzet, h talán az agyam még meg is lenne hozzá, a lehetőségem meg főképp, csak a lustasággal van gond. A magánéletemben (kicsit nagyzoló kifejezés ez ) pedig egyszerűen arról van szó, h elkélne egy kis figyelem, kevesebb makacsság, kevesebb hiszti.
24. Kábé hány ember száma van a mobilodban?
    Olyan 100 körül, de ezek közül elég keveset szoktam hívni, és velük is csak keveset beszélek. Nem szeretek mobilon zargatni embereket, kivétel apum, akivel órákat tudok szövegelni.
25. Szerettél volna valaha kapni egy lovat?
    Hát, igen is, meg nem is, tetszenek mint állatok nagyon, szeretnék is egyszer megtanulni jól lovagolni, de közben tartok is tőlük eléggé.
26. Mik a terveid holnapra?
    Felkelek, reggeli szokásos akciók, egy óra punnyadás/dumálgatás első, lyukas órában, utána a szokásosnál is unalmasabb 6 óra (német, ofő, ének, angol, irodalom, info, aki ismer, tudja, h a nagyja nem köt le)
27. Mit csináltál múlt hétvégén?
    Punnyadás, rendezkedés, tanulás szombaton, vasárnap meg nagyimnak volt meglepetés szülinapi bulija, szóval ott mutatkoztam be sok embernek, akit ismernem kellett volna, meg babáztam uncsitesóztam nagy mennyiségben.
28. Most hiányzik a suli?
    Nem, örülök, h végre, 3/4 7-re hazaestem, h leülhessek tanulni holnapra …
29. Mikor mondta neked valaki utoljára, hogy szeret?
    Ha jól elmékszem, akkor múlt héten egy kedves barát.
30. Szeretsz szingli lenni?
    Ezt a kifejezést megint túlzásnak érzem, de ha nagyon válaszolni akarok, akkor: mostmár nem. Volt egy időszak, amíg élveztem a “nyugalmat és békességet”, de mostmár jó lenne ha bonyolódna kicsit az élet, és lehetne azon izgulni, vajon mit válaszol vki erre vagy arra.
31. Szereted a szobádat?
    El tudnék képzelni jobbat is, de alapvetően nagyon szívesen lakok itt.
32. Ki a hősöd?
    Hős?? Ilyenről nem igazán tudok, de ha egyfelől közelítjük meg a fogalmat, akkor leginkább a regénybeli Aranyembert, és Monte Cristo grófját csodálom, rájuk szeretnék hasonlítani sokban, lenyűgöző figurák szerintem.
33. Lógtál valaha a suliból?
    “Illegálisan” sosem.
34. Most mit fogsz csinálni (miután kitöltötted a tesztet)?
    Várok erőteljesen, h legyen végre net, és postolni is tudja+plurköt szeretnék olvasni, angolházit meg kell majd írni.
35. Ha összezárva kéne eltöltened 24 órát egy emberrel, legszívesebben kit választanál?
    Hirtelen azt mondanám, h a kevés nagyon jó barátom közül valakit, vagy (aki nem teljesen ez a kategória, de közel van hozzá), keresztanyámat.
36. Mi a kedvenc ételed?
    Sok van, finnyás vagyok, de nagyon sok ételért rajongok. Pár példa (mindent más készíti nekem): töltött káposzta (pótapám-módra), szláv csirke (mert az apa főztje az apa főztje), szilvásgombóc (ami igazából lekváros, és amit senki nem tud nagyim után csinálni), stíriai metélt (anya, az utolérhetetlen).
37. Ettél valaha kutyakaját?
    Dehogy, ezt a szerep nálunk tesómé, ő a kutya és a macskakaját is szívesen ropogtatja.
38. Őszinte ember vagy?
    Szeretnék az lenni, de nem megy, bezzeg mikor kicsit nem kéne őszintének lenni, akkor mindent beböfögök.
39. Szereted a ham&eggs-et?
    Igen, de apa módszerével: előbb külön ropira sütve a sonka, és úgy rá a tojás, nem szeretem a rágós húsokat.
40. Mi az a három dolog, ami mindig nálad van?
    Telefon, pénz, lakáskulcs (fontossági sorrendben), azt hiszem.
41. Van valamilyen sebhelyed?
    Pár rövidtávú mindig akar, tartós az elvileg van egy pár, gyakorlatilag nincs jól kivehető, talána plusz ujjam helyét kivéve.
42. Szereted az akciót, a pörgést?
    Azt hiszem igen, de ez nagyon tág megfogalmazás szerintem, nem tudom pontosan h kéne érteni.
43. Mi szeretnél lenni ha nagy leszel?
    Lehetőleg nagykorú pl.Egyébként pontos terveim még nincsenek, az irányvonal megvan, aztán majd még kitalálom
    
44. Mi a legnagyobb titkod?
    Azért titkok, h senki/nagyon kevés ember tudjon róla. Egyébként nagyrészt a gondolataim a titkaim.
45. Milyen gyakran telefonálsz?
    Minden nap becsúszik 1-2 hívás, de mindig nagyon rövidek, és csak pontosításra szolgálnak általában.
46. Hiszel a szerelemben
    Igen.
47. Van valami, amit szeretnél, de nem kaphatsz meg?
    Sok ilyen dolog van, telhetetlen vagyok.
48. Mi az a négy dolog, amit elsőként veszel szemügyre egy pasin/nőn?
    Inkább az utóbbiakat figyelném ha nem gond … Sorrend nem számít: kézfej(+lábfej ha papucsos időszak van), arc, combok, mellek.
49. Mikor sírtál utoljára?
    Most elbizonytalanodtam a pontos időpontot és okot illetően, de biztos h volt rá példa az elmúlt 1 maximum 2 hónapban.
50. Kit öleltél meg utoljára?
    Ha emlékezetem nem csal, egy kedves “olimpikon” barátomat múlt héten.
51. Jól kijössz a családoddal?
    Változó, de az biztos, h ha nem lennénk egy családban, jó részüket nem kedvelném.
52. Hol van a mobilod?
    Tőlem pár centire az asztalon, töltőn.
53. Mit ettél utoljára?
    Túrórudit, hűtőpakolás címén.
54. Mi a kedvenc színed?
    Kék.
55. Milyen filmet láttál utoljára moziban?
    Azt hiszem a Valami Amerika 2-t, ami nagyon tetszett.
56. Most milyen dalt hallgatsz?
    Épp smit sem hallgatok, de hazafelé jövet, amikor sok választ fogalmazgattam, egy LGT albumot hallgattam végig, meg pár Simple Plan számot.
57. Most mire vágysz?
    Függőségemet kezelendő eső lépésként netre. Hosszabb távon nagyon tudnék örülni pár barátokkal eltöltött napnak, egy békülésnek, és némi “tavaszodásnak” (nem az időjárásra gondolok, az már így is túl nyári lesz lassa)
58. Melyik a kedvenc kocsid?
    Nem tudnék egyértelmű típust mondani, de mindenképp vmi nagy, telerjáró féleség, a száguldozás nem lényeg.
59. Most nézel valamit a tévében?
    Nem, főleg mivel ezek a nyamvadt kábeltévések már megint elcsesztek bent vmit.
60. Kivel beszéltél utoljára mobilon?
    A mobilom tanulsága szerint anyummal.

Kezdődött a múlt vasárnapi esti csokizással, ami halasztgatás után végre összejött. Átjött egy kedves szőke barát, leültünk egy doboz csoki társaságában, és csak beszélgettünk, erről-arról. Nagyon jónak tartottam a kivitelezést, a szobámban lévő letelepedő helyekbe tudnék belekötni, azon van mit javítani. Nekem tetszett, h nyugodtan, és szerintem kényelmesen beszélgettünk, közben finomat majszoltunk, ha segített, tudtuk használni az iwiwet/myvipet szemléltetés céljából, stb. Legnagyobb problémám az idővel volt , én nagyon élveztem ezt a kb 4 órát, és úgy gondolom nem volt elég. Különleges alkalom volt, és nem csak azért, mert nem nagyon emlékszem olyan esetre, amikor pusztán a szövegelés, és a szénhidrátbevitel miatt találkozunk.  Olyan témákról is szó esett (konkrétan én meséltem) amikről eddig még szerintem soha, senkivel nem beszélgettem így. Kivétel lehet talán anyukám, de vele is csak érintettem a témát. A titkolózás oka, h ez szerintem az egyik legszemélyesebb terület egy ember (vagyis inkább 2) életében.

Ezután jött egy másik csokizás címén futó akció, ahol végül kevés csoki fogyott. Helyszín egy-két pad az iskola folyosóján, kedd délután. A környezeten kívül a partner is más volt: megbízok benne is, hasonlóan egy baráthoz, de ő mégis más, 5 hónappal másabb. Érdekes volt vele órákat beszélgetni, egymástól 1 méterre körülbelül. Azt hiszem így rég beszélgettünk, összesen egyszer-kétszer talán. De azóta már nagyon sok minden történt. Itt is kibeszéletlen témák kerültek elő: ő velem olyat osztott meg, amit szerintem senki mással nem szokott, pedig a lehető legáltalánosabb, és mégis, a lehető legtitkosabb. Én pedig mást meséltem neki, szomorú dolgokat, olyanokról (család, barátok) akikről nehéz lenne bárkivel is beszélni, mert akiben megbízok, az ebbe a két csoportba tartozik. Mégsem, van egy kivétel, ő. Jó volt/lett volna a beszélgetés, mindössze egy témát kellett volna kerülni, ami összeköt, és elválaszt. De nem sikerült (ezért senki nem hibás ), vannak kérdések, amiket fel kell tenni, és vannak válaszok, amiket ki kell mondani. Kell, kell, mindent kell, és mégsem jó. Úgy érzem, a beszélgetés többi szálát folytatni kéne, ám ez az egy mindenkit csak elszomorít.

Ezután jött a csütörtök, amikor is egy jó nagyot sétáltam egy kedves, csíkos jóbartáttal. Szerintem ilyen bonyolult útvonalon A-ból B-be jutni már műveszet, de így legalább több időnk volt, ami megint csak kevésnek bizonyult szeritnem. Ebből az alkalomból szerintem áradt a vidámság, hülyéskedések, és szerintem sok volt a kedvesség is. Talán nem volt annyira komoly, mint az előző kettő, viszont a “boldogságszintemet” nagyon feltornázta. Egyébként a körülmények sem voltak talán alkalmasak nyugodt, lelkizős beszélgetésre, mert azért az utcán hazafelé baktatva más. A változatosság kedvéért errők a beszélgetésről is azt gondolom, h megismételendő, és esetleg a vasárnapi módszerrel folytatandó lenne. Külön jó érzés volt, amikor kaptam egy megelőlegezett házbainvitálást, amiben igazából már smi meglepő nincs, mégis jó érzés volt.

A tegnapi pedig egy az eddigiektől sokban eltérő diskurálás volt. A “partner” rokon, nem barát (bár ha a két halmaznak lehet metszete, akkor ő az, nem más), sokkal tapasztaltabb mindannyiunknál, és még helyszín is eltávolodott Gödöllőtől. A bónusz az volt, h még kedves kisemberekkel is találkoztam, azon kívül, h jót beszélgettem, meg talán kicsit segítettem is (mégha ennél sokkal jobban fel is tartottam vkit a főzésben). Maga az eszmecsere nem (csak) azokról a témákról volt, amikre én előzőleg gondoltam, de ez nem volt hátrány, az élet nagyobb és kisebb dolgait is ki kell tárgyalni. Különlegességként talán azokat a témákat említeném, amikor vagy a családot érintik – ebben a témában utánozhatatlan szakértő az illető a barátaim között-, vagy amihez több tapasztalat, és komolyság kellett, mint amivel mi rendelkezhetünk.  Összegző véleményem itt is az, h sok mindenről lehet még, sokat fosni a szót, de erre való a jövő.

Valahogy úgy néz ki a dolog a jelenben, h emlékszel, h már régóta meg szeretnél szerezni vmit (vagy össze szeretnél barátkozni/jönni vkivel, vagy bármi más), ehhez magadban hozzácsatolsz egy nagy boldogságot, amit majd a “siker” fog okozni. Aztán h, h nem, sikerül, eléred amire már rég vágytál, csak éppen elmarad az a fenomenális  öröm, sőt rosszabb esetben csalódsz is. Néha elég vmi külső hatás is, amitől egyszerre objektívebben nézed a dolgot, és rájössz, h a célodhoz csak kényszeresen kötötted a nagy boldogság lehetőségét.

És hogy mikor alakul ki ilyen? Szerintem itt két eset lehetséges: vagy a múltban egyszer tapasztaltam(vagy tudtam h) h a “siker” boldogsággal jár(na), csak közben megváltoztam én, vagy a körülmények, ám erről a vágyakozás nem vett tudomást. A második lehetőség h a “siker” soha nem okozott volna ilyen örömet, csak egy átlagos dolgot az idő, és az emlékek szépen lassan felnagyítottak, idealizáltak.

Úgy érzem ez kicsit zavaros lett, tehát leírnék pár példát:

1. Vegyük például egy gyermekkori élményt, játékot. Például egyszer régen amikor voltam a vadasparkban (azért a, mert nálam a vadaspark egyenlő a sóstóival),  mamám beültetett egy kis elektromos járgányba, amivel ott lehetett körözgetni, egy kis kiépített pályán. Nagyon tetszett, és elraktároztam magamban az élményt, h milyen állati nagy buli azzal “száguldozni”. Aztán elég sokáig nem is jártam arra, és amikor betévedtem, akkor sem kocsikáztam, ezért, azért. Majd pár év elteltével megint jött a lehetőség, nagy izgatottan huppanta(volna)  be a műanyag kaszniba, de itt kezdődtek a gondok, azóta megnőttem … Aztán csak elkezdtem körözgetni, de a nagy élmény elmaradt, egyszerűen smi extra nem volt abban, h séta tempóban mentem egy kör alkú, unalmas pályán. Egyszer régen volt egy jó élményem, amit egy dologhoz kötöttem (elektromos autózás), és ezt onnantól nem értékeltem felül, annak ellenére, h az autót, és a sebességet, amivel haladt, már rég kinőttem. Mégis évekig sóvárogtam azután, h mehessek autókázni.
2. Hasonló, de kicsit más példa, amikor évekig akartam egy gamepad-et a géphez, játszani. Nem próbáltam még, de gondoltam annyi ps-es, xbox-os nem tévedhet (na meg 1-2 órát én is játszottam ilyeneken). Itt nem a pozitív élmény volt a döntő, hanem az, h logikusan úgy gondoltam, nekem jó lesz, ha majd tudok játszani hatékonyabban a gépemen. Ez akkor reális elképzelés is volt. De megint úgy maradtam, nézegettem a gamepad-eket mindig a boltokban, mindig kértem is ajándékba, de vhogy elmaradt egy-két évig. Még mindig kellett, de mikor végül megkaptam már örültem előre, h milyen buli lesz, ilyet akarok már régóta. Majd mikor odaültem a géphez, akkor jöttem rá, h jéé, nekem erre nincs szükségem, hisz már nem is játszom a gépen.
3. Az előző példáktól viszont nagyban eltér ez. Régen nem nagyon voltak barátaim, mm olyan igazán jó barátok. Ennek sok minden lehet az oka, például talán az is, h ehhez meg kell érni, na mindegy, az egy másik téma. A lényeg, amiről írni akartam, az az, h oviban/alsóban nem igazán volt jó barátom, legalábbis most már így gondolom. De  mondanom kellett vmit az ilyen témájú kérdésekre, azért kiválasztottam az emlékeimből egy-két osztálytársat, pajtást, akik nem igazán voltak számomra különlegesek, csak vhogy rájuk esett a választás. Innentől pedig ha ilyen témájú kérdés volt, őket említettem, mint barátokat. Így elhitettem másokkal, és magammal is, h voltak jó barátaim, ők. Később, amikor pár év után újra találkoztam velük, ráébredtem, h nem voltak ők nagyban különbözőek az összes többi osztálytársamtól, nem voltak a barátaim, nem történt velünk smi különös közösen, csak beállítottam őket egy szerepbe.
4. Az előzőhöz nagyon hasonló példa, amikor vkit meg akarok jobban ismerni, beszélgetni vele. Ennek oka h szimpatikus embernek tűnik elsőre, vagy esetleg megtetszik egy lány. Aztán a megismerés/beszélgetés nem/nem jól sikerül, . Ám lassacskán bemesélem magamnak, h ő egy különleges ember/szép, okos, kedves lány, ezért akartam megismerni.  Ennek ellenére még mindig nem ismerem, de mégis fényezem magamban. Szépen lassan ő lesz a legérdekesebb ember/legszebb lány aki az emlékeimben él, és az minden vágyam, h megismerjem, beszélgessek vele/ “összejöjjek vele” (de utálom ezt a kifejezést is). Mindig róla beszélek, róla “álmodozom”. Aztán jön vmi, egy pofon, egy újabb találkozás, egy másik lány, vagy egyszerűen csak egy értelmesebb pillanat, és akkor ráébredek, h csak az idő szépítette meg a tényeket.

Ismerős a dolog, vagy csak én vagyok ilyen defektes? Vélemény? Egyébként úgy jött ez a téma, h gyanús h aktuális nálam egy pár a példák közül. Elnézést amiért kicsit hosszú lett a post …

Kezdjük például a megnevezésekkel, mivel tegnap 3 érdekes nevet is kaptam: Először is, amikor a Decathlonban vásárolgattunk, és vhol nem fértem el egy kislánytól, apucija úgy hívta arrébb, h “xyka, gyere ide, engedd el a bácsit”. Az utolsó szó kicsit meglepett, tekintve h mennyi idős vagyok. Pár órával később amikor megérkeztem keresztanyumékhoz, a kis uncsitesóm azzal a felkiáltással mozog felém, h “apaa”, bár ő legalább nagyon gyorsan rájött h tévedett. De este még egyszer adott egy jó nevet nekem, amikor közölte, h ő, és az apukája shrekek, arra a kérdésre pedig, h akkor én ki vagyok, azt válaszolta h szamár.

Egy másik érdekesség ahhoz kapcsolódott, amiért keresztanyumékhoz mentem. A feladat az volt, h bővítsem a gépet 1 GB RAM-mal, és ki kellett cserélni a videokártya hűtését is, mivel olyan hangja volt mint egy tanknak. A memória behelyezésével nem volt gond, még a foglalatokon se kellett filóznom, mivel a kettőből egyben már laktak, szóval kizárásos alapon csak egy hely maradt.

A ventilátor csere már nem volt ilyen egyszerű. Amikor vettem az alkatrészeket, nagyon ajánlgatták- meghallva h milyen régi a kártya- azt h vegyek egy táphűtőt, és azt drótozzam fel, de én kitartottam az eredeti hűtő mellett, mivel olyanoknak csináltam, akik nem szednék szét a gépet, ha véletlenül leesne.  De hiába az oda való alkatrész, hiába a felirat a dobozán, h kompatibilis, végül mégsem ment minden ilyen egyszerűen.

Az egész hűtő valamivel nagyobb átmérőjű volt, mint a gyári, és hiába kerültek jó helyre a rögzitő pöckök, ha egy jumper miatt nem tudtom oda helyezni a ventilátort. Mivel csak pár milliméterrel volt több a kelleténél, és mert nem akartam félkészen otthagyni a cuccot, elkezdtünk vmi alternatív megoldást kifundálni.

Jött az ötlet, h hajlítsuk arrébb a jumpert, de mivel elég gyengusz, és nem tudtam a funkcióját, inkább nem próbálkoztam. B terv az volt, h csak egy műanyag pöcökkel rögzítsük a hűtőt, kettő helyett, de ezt megint elvetettem, épp azért, ami miatt a táphűtőt is. Végül jött a mentőötlet, reszeljünk le a rézből a hűtőn, az a fél centi nem oszt, nem szoroz. Elő is került a vasreszelő, és kicsit ügyetlenkedve, de eltávolítottam z útban lévő részt.

Mesi még egy apró trükköt bevetett a hővezető paszta szétkenésénél, az átlátszó gyógyszeres/tápszeres kanalat. Annyira jó technika, h kértem is belőle egyet, hátha jó lehet még, ezenkivül, innentől reszelőt is hordok magamnál PC-t szerelni, ahogy virágkötöző drót is mindig van nálam, mentettem már vele gépet, ami azóta is megy (2 év kb).

Szóval az történt hétvégén, hogy tettem-vettem, pakolgattam. Mivel ez agyamat nem nagyon foglalja le, viszont az idő telik, téma meg van bőven, ezért közben az előbb említett (állítólag nem létező) részem elmászkált erre-arra. Aztán fogta magát és egy pont körül kezdett keringeni, hol kisebb, hol nagyobb körben. Ez az központi gondolat pedig az az érzés volt, hogy már régóta hiányzik valami a mindennapjaimból, éppúgy mint egy apró dolog a reggeli öltözködésből.

Aztán hogy, hogy nem, az történt, hogy előkerült kezembe került egy kicsiny, jelentéktelen tárgy. Ám jobban belegondolva egyáltalán nem jelentéktelen, sőt. Legobjektívebben nézve, egy szép, rendkívül egyszerű, barna karkötő. Ha valaki jobban szemügyre vette, biztos feltűnt neki, hogy van egy “kis” hibája, méghozzá pont az , hogy az a rész, ahol össze lehet kötni, amitől karkötő a karkötő (mert ugye a karodra tudod kötni), na, pont az szakadt el.

Ez megtörtént már korábban is, többször, ez van, használatban volt, smi nem bírja folyamatosan. A különbség az volt, hogy korábban mindig 1-2 napon belül kicserélődött az lestrapált rész, mintha csak folytonos lenne az a kis bőrdarab, és gyakorlatilag azzá is vált, attól hogy figyeltem rá, hogy mindig új és erős legyen.

Ám legutóbb nem. Pár hónapja megint elszakadt, és úgy marad. Többször eszembe jutott, h vágni kéne bele egy kis toldást, és két perc alatt kész lenne, de mégsem tettem. Volt, hogy elővettem, de úgy éreztem nincs időm, voltam amikor úgy tűnt, nincs rá szükségem, volt mikor nem láttam hogy gond lenne vele, csak épp nem mutatta magát olyan szépnek, hogy megérje vele foglalkozni. Az is igaz, hogy sokszor jöttem rá ez idő alatt arra, hogy hiányzik, hogy ez nekem kell. Nem elég, hogy ott van a polcon, néha látom, elgondolkodom, arrébb rakom, és kész.

De kicsit elkalandoztunk attól az objektív szemlélődéstől, igaz az eredeti cél is az volt, hogy egyre személyesebb oldalát nézzük meg, ennek a tárgynak, ami mint lassan kiderül, nem is jelentéktelen, és bizonyos szemszögből óriási.

Induljunk (újra) attól a ténytől, hogy ez a karkötő az enyém, hozzám tartozik. Aki jól ismer, az tudja, hogy szeretem ezt a karkötőt, aki igazán jól ismer, azt azt is tudja, hogy kifejezetten különleges ez a bőrdarabka nekem. Egyszerűen rávághatnánk, hogy azért, mert ez a kedvencem, ám aki figyelmes, és hülyeségeket is megjegyez rólam, az tudja, hogy ez volt az első karkötő (és “ékszer”) amit rendszeresen hordtam. Aki olyan ostoba, hogy régóta próbál engem megismerni, az azt is sejtheti, hogy ez az egyetlen, amit egyfajta szeretettel, kötődéssel hordtam.

Olyan nem hiszem, hogy van, aki azt is érezte rajtam, hogy nekem ez a kicsi, jelentéktelen tárgy, sokkal többet jelent, mint egy bőrcsík, és az azt összekötő, eddig folytonosan cserélt darabka. Kapcsolódik hozzá egy levél, ami többek közt két pólóval, egypár loggal, és néhány plüssel egyetemben, azon kevés tárgy (és egyáltalán vmi) közé tartozik, amik bármikor, bármilyen érzelmi állapotba el tudnak juttatni.

Megjegyezném, ezek mind pozitívnak indulnak, csak van például, amikor visszaemlékszem a jóra, és annak a hiánya szomorít el, ez egyfajta boldog szomorúság. De általános szerepük úgy néz ki, hogy amikor elegem van mindenből, már smi nem vidít, smi nem segít, akkor ez az utolsó tartalék, előveszem, és elolvasok egyet közülük. Habár nem vagyok tapasztalt (ivás, pipázás,kábítószer, nekem mind1 hogy micsoda), de úgy gondolom, ahogy ami ennél jobban feldob, vagyis helyesebben ennél több energiát át, ennyi rossz dolgot eltűntet, az már meg is öl.

Gondolom egyértelmű, hogy természetesen a levélhez pedig egy ember tartozik, egy barát, akiről úgy gondolom, jobb nem kell senkinek.  Egy olyan ember, akire egyszerűen szükségem van, a hülyébb vagyok az átlagosnál(, vagy csak hozom a formám), ő jön, és az eszem lesz helyettem is. Amikor nem ismerem önmagam, és nem értem mit csinálok, akkor ő gond nélkül megért, és bemutat saját magamnak. Amikor pedig smi nem történik, akkor ő egyszerűen csak köszön egyet, vagy válaszol egy olyan fél mondatot, ami felér sok hónap bosszúságaival, beszólogatásaival, stb., amit kapok, és el is feledteti őket. A sok düh, csalódottság, és minden más, egy szempillantás alatt el tud tűnni, és azt érzem, hogy milyen szerencsés vagyok.

Mi adta az ötlete? Mi késztetett arra, hogy ezt megírja? Az hogy fogtam, újra összeraktam a karkötőm. Most már látom, ez hiányzott a karomról, ez hiányozott a reggeli készülődésből. Azt is tudom ki hiányzik, és arra is rájöttem, hogy ez ellen tenni kéne.

Remélem képes leszek rá, bár most elképzelhetetlennek tartom. Hogy lehetnék ilyen rohadék mázlista, ráadásul még egyszer? Arról nem is beszélve, hogy ennek alapfeltétele, hogy valami csoda folytán még nincs belőlem elege, nem utált/unt meg, és esetleg még van is rám ideje.

(Büszkén nem leírva milyen állapotban), végezetül azt szeretném elmondani, hogy van valami, ami reményt is ad, de még elérhetetlenebbé is teszi a célt.  Ez pedig az, hogy hasonló “karkötőkkel” az utóbbi időben sajnos többször van/volt dolgom. Úgy érzem, egyet sikerül lassan úgyonolyan erősre csomózni, mint amilyen régen volt. Ám egy másiknál egyszerűen a “karkötőt” sem találom, akkor sem, ha szellemlepedőt, és akkor sem ha glóriát keresek, de a hiányát érzem, és az amit nyerhetek, az reményt ad, mégha jó eséllyel hamisat is.

A szombatot egy hajnali fodrász látogatással kezdtem, ami sokat javított a közérzetemen. Ez van, kövezetek meg érte, de nekem a hajam legfőbb jellemzője hogy rövid, és könnyen kezelhető.

Ezután nemsokkal mentem apuhoz.

Itt volt egy kis fincsi főzöcskézés, amit azonnal be is pusztítottunk, úgy ahogy volt. Majd jött a lustizás, ami odáig fajult, hogy én valahogy 5 óra körül el is aludtam. Kicsit később tesóm elkezdett szúrkálni, hogy tuti hogy csak játszom. Erre a másik kanapéra átfeküdtem, amikor itt is folytatta akkor valamit tettem álmomban, amitől abbahagyta. Olyannyira aludtam, hogy azt sem vettem észre hogy megjött K. 11 körül még felébredtem egy kicsit egy kis álmos kóválygásra, MSNen Gyöngytől elköszönésre, meg fogmosásra. Ezután visszafeküdtem, csak most már a meleg ágyikóba.

Itt sokáig fetrengtem, de aztán teljesen elaludtam reggel 7ig, mikor is kicammogtam a TV elé. Itt megint elaludtam, minimum kétszer.

Majd követtem aput, aki kiment kicsit vákumozni 3000 darabot. Jót beszélgettünk mindenről, például alkalmazottairól, a “régi szép”csomagolós időkről, és még sok minden másról. Közben többsör ettünk, és délben még kuktáskodtam is egy kicsit a konyhában K mellett. Ez a nap így telt sokáig, hol bent dumáltam, hol kint. Sokat nevettem és emlékeztem, aztán 9 körül hazatértünk, ennek eredménye, hogy most írok.