Posted by Kiss K D on 2010/02/25
Volt egyszer Gödöllőn egy menetrend, méghozzá a klapkai buszé, amivel én is járok már jó pár éve. Ezt nem szokás se variálni, se betartani, ezt már megszoktuk, bármennyire ráférne. Hogy pontos legyek,2007 decembere óta ez volt az első változtatás amir észrevettem. Vagyis az túlzás h észrevettem… vártam a buszra és csak nem jött, ezután vettem [...]
Posted by Kiss K D on 2009/03/18
Kb így tudnám jellemezni azt a valamit ami ma közlekedésbiztonsági előadásként futott. Az ötös félévemre való tekintettel a fizikatanárom engem is hívott, h menjek a faktosokkal, és nézzem meg. Mivel ez egy német, egy ének és egy osztályfőnöki óra helyett volt, ezért természetesen elmentem. A gyakorlati rész abból állt, h a csapat fele, roppant mini [...]
Posted by Kiss K D on 2009/02/11
Most megpróbálok nem hosszan egy dologról szövegelni, helyette inkább leírok pár, egymástól független, rövid történetet, egy késhegynyi helyzetjelentéssel fűszerezve. Ma volt tesióra, ahol ismételten fölényesen nyertünk, a köszönhetően a “nagyszerű” védéseimnek. (ezekből egyébként nem volt sok szerencsénkre) Majd jött a fekete leves, a korlát: a támlázás az még csak-csak ment. A lengés is működött még, [...]
Posted by Kiss K D on 2009/01/14
Szóval Puy St. Vincentben pályaszálláson lakunk, átsétálunk a parkolón, és már csúszhatunk is. Tegnap mégis beültünk a buszba 8 helyett fél kilenckor, és elindultunk kb 35-en a 90-ből,h 1 órát buszozzunk. A cél Briancon, és még négy település közös síterepének megvizsgálása. A kirándulás számomra már jól indult, mert sikerült imbuszkulcsot szereznem az egyik buszostól, aki [...]
Posted by Kiss K D on 2009/01/12
Szóval mostmár itt leledzünk Franciaországban. Síeléséről lévén szó, szót ejthetek egy-két, jópár dologról. Kezdjük mondjuk a szállással, úgy is azzal ismerkedtem meg először. Egyrészt ezek a franciák eszméletlen kis helyekre akarnak bezsúfolni 6 embert. Szerencse h csak 5en vagyunk, bár szerintem így is egy lyuk ez az apartman. Az egész egy helyiség kb, csak elhúzható, [...]
Posted by Kiss K D on 2009/01/10
Szintén E61es szülemény. Már a hegyek között vagyunk, ez az én világom: sok hó, sok hegy, sok fenyő, és legfőképp egyre több sípálya *őrült mosoly*. Szép a táj, jó idő van, és már nincs messze a síelés! Most megálltunk Brianconban bevásárolni, és “pihenni”, már megittam a forrócsokim, ami nagyon finom édes volt. Meglepő módon itt [...]
Posted by Kiss K D on 2009/01/10
A következő sorokat még péntek éjjel/szombat hajnalban írtam a buszon, az ebookolvasóként, és postvázlat-jegyzetelőként rendszeresített nokia e61en, csupán most jutottam netközelbe. Bár nagynak se igazán nagy, csak Franciaországig megyünk. A buszon töltött idő viszont így is jelentős, most elvileg a felénél járunk, pedig már 11 órája ülünk itt. Egyébként éppen Olaszországon robogunk keresztül. Kezdem már [...]
Posted by Kiss K D on 2008/12/23
Most itt pár apróságot írnék le a tegnapi napomról, nagyjából összefüggéstelenül. Kezdjük például a megnevezésekkel, mivel tegnap 3 érdekes nevet is kaptam: Először is, amikor a Decathlonban vásárolgattunk, és vhol nem fértem el egy kislánytól, apucija úgy hívta arrébb, h “xyka, gyere ide, engedd el a bácsit”. Az utolsó szó kicsit meglepett, tekintve h mennyi [...]
Posted by Kiss K D on 2008/12/21
Szóval ez is megvolt tegnap, tegnapelőtt, a “karácsonyi szezon” kezdete. Időben elsőként általában az osztállyal szoktam karácsonyozni, idén is így történt. Ennek első jele volt, hogy angolon, és németen pénteken elkezdtünk énekelgetni. Azt kell mondjam tetszett, szeretem ezeket a hülye karácsonyi dalokat. Angolul az “On the first day of chritmas…” és a “Rudolph the red-nosed [...]
Posted by Kiss K D on 2008/08/07
Szeretnék veletek megosztani pár jól sikerült részletet, ezekből a csodálatos németórákból. Felvezetésképp az egyik első jó szókapcsolat, amiben nem csak nyelvtani hiba van: Kaiser Brezsnyev A szörnyű, hogy egy orosz srác szájából hangzott el, és nem értette mi vele a gond. Bár ő volt az is, aki nem elég h azt mondta, azért késett mert [...]