Ma volt tesióra, ahol ismételten fölényesen nyertünk, a köszönhetően a “nagyszerű” védéseimnek. (ezekből egyébként nem volt sok szerencsénkre) Majd jött a fekete leves, a korlát: a támlázás az még csak-csak ment. A lengés is működött még, a halálfélelemtől eltekintve. De aztán jött a katasztrófa: az volt a feladat, h előre lendülésnél terpeszben érintsük a korlátot. Első próbálkozásnál kicsit mozdítottam kifelé a lábam, majd biztos ami biztos, visszahúztam. Aztán jött a második menet, ami előtt azt az instrukciót kaptam, h legyen nagyobb a terpesz. Megpróbáltam ennek eleget tenni, aminek az lett a vége h sikerült “elegánsan” leülni a korlátra, ez érdekes lehetett kívülről.

Más: időnként meglepnek emberek. Például nemrég az egyik takarítónőnek volt érdekes mondata. (erről az iskolában működő egyénről azt kell tudni, h nagyon nem szeretem, méghozzá az igénytelensége és a stílusa miatt) Idézem: “hééj Zoli, fel kők oltani a villanyt ottan”, ezután körülnézett, és így folytatta: “áhh ökély, már megván”. Nem biztos h minden szót úgy írtam, ahogy ő gondolta, de sajnos nem élek eme urias szóhasználattal. Arra szeretném külön felhívni a figyelmet, h ez a nagyszerű elme milyen brilliánsan ötvözte a modern, idegen szót (így tartva lépést a korral) és gyönyörű nyelvünk hagyományőrző ízességét, konkrétan nekem az “ökély” tetszett.

De azért én is alkottam ma egyet: épp nem túl elismerően beszélgettünk valakinek a kinézetéről, és szóbajött h mi van, ha más megközelítésből nézzük az egyént.  Ekkor hagyta el a számat az a gyönyörű mondat, h “ha az IQrúl van szó…”. Ezek után elhittem, h amit tavaly latinon tanultunk az igaz (“Si tacuisses, philosophus mansisses”)

Hirtelen ennyi gyorsan leírható, megfogalmazható lejegyezni való jutott eszembe.

De nem ez volt az egyetlen paradox dolog: előző este olvasgattam egy pólót (erről majd a következő post fog szólni), amin sokan úgy jellemeztek h “gentleman” ám pont ennek az ellenkezője derült ki. Egy utolsó tapló dolog papolni figyelemről, és hasonlókról, amíg vki nem hajlandó a legalapvetőbb dátumokra figyelni. Nem mondom, h nem tud figyelni/nem tudja megjegyezni, mert ez nem igaz, rengeteg mindent megjegyzek, egyszerűen csak lusta vagyok. Oda kéne ezekre figyelni, ha mást nem, felírni őket, és legalább annyit mondani egy csoki kíséretében, h boldog szülinapot , mutatván, h azért még érdekel h megélt eggyel több évet.

Már említettem a lustaságot, ez a másik dolog. Várom h a sült galamb a számba repüljön.  Nem kéne hagyni elsikkadni a találkozást azzal h “jó, majd egyszer” vagy h “”jó, majd megbeszéljük”. Előbbire  konkrét időpontot kéne kérni, és úgy intézni, h akkor összen is jöjjön. Utóbbi esetben meg nem kéne annyiban hagyni a dolgot (olyan kommunikációs csatornákon, ahol könnyen elsikkad vmi), hanem addig kéne menni, ilyen-olyan módon beszélni vele, amíg választ nem kapok.

Végül az utolsó döfés: nem fogadtam meg egy tanácsot sem. Nem mondtam h boldogat neked is,  nem mondtam, h mind1 mikor, csak találkozzunk, nem hívogattam, h mondjon már vmit. Igazából ennyi a tanulság, ennyit a hisztimről: előbb tenni kéne vmit, utána sírni.

“Kissé” mi is szétszórtak voltunk, de a “felsővezetés” is érdekesen kezelt egy-két dolgot. Konkrét hibának nevezhetném a “szakterületemen” hogy nem volt előre szövegünk, ami mint megtudtam hiba, improvizálni nehéz. Másik hiba volt, hogy azt hittem, én el tudom mondani amit akarok, de ez már nyáron sem ment, mármint én nem tudok hangosan, érthetően, hosszan beszélni … Az is probléma volt, hogy Kori valamiért kiosztott 3 egyforma térképet a legelején, szóval kissé összetorlódtak az emberek az állomásoknál. Ezen kivül voltak még szervezetlenségek …

A résztvevők meg megint megleptek, milyen primitív emberek vannak. Innentől szerintem minden hasonló programot IQ teszttel kéne kezdeni. Mert voltak túl kicsik, és voltak akik nagyobbra nőttek, csak az agyuk maradt vissza. Az előadásokról meg annyit, hogy nagyon nem volt a korral egyenesen arányos a minőségük.

Először azon lepődtem meg, hogy bizonyos egyének, akiket a jövőben többet többet fogok látni, és ezt az angoltudásuknak köszönhetik(elvileg), azok a hatodikosoknak való angol keresztrejtvényeket nem tudnak megoldani. De egyszerű magyar “rejtvényeket” sem fognak fel, de úgy gondolják, hogy mindenki értük rajong, és Ők olyan leereszkedően, hogy szóbaállnak az emberrel, vagy esetleg ellátogatnak a TIGbe.

A másik hogy már kedves iskolánkat látogató egyének is pár évet letagadhatnánkat az előadásuk alapján.

Egy-két emberke eléggé meglepett, páran pozitívan, páran negatívan. A másodikból volt több sajnos, és egy különösen rosszul esett. Azért mert igaz nem ismertem, mégis meglepően szimpatikus volt, olyannyira hogy ezért a véleményemért még vitázni is kezdtem olyanokkal, akik ezek szerint jobban ismerik. Ez bántó… De ez van, az főleg zavar, hogy ez később még jobban fog zavarni. (na aki ezt megértette, az profi, mert én sem értem mit írtam ) De voltak olyanok is, akik nagyon jófejnek bizonyultak.