Stand by...

Nem újévi, de évkezdő poszt

Most szilveszterkor ránéztem a blogomra, és rögtön az jutott eszembe, h nem, véletlenül sem írok idén is szilveszteri posztot, mert a végén hagyománnyá válik, és úgy maradok. Ezt a “fogadalmat” be is tartottam, mert csak most írok, bár azóta tervezem, mégis sikerült megállnom, h még újév napján se írjam meg.

Igazából akkor sem hazudnék nagyot, ha azt mondanám, 2010-ről ugyanazt írhatnám le mint 2009-ről. Nagyjából azt érzem, amit kicsit több mint egy éve éreztem a mögöttem álló évről. Most mégis kicsit hosszabb lére eresztem a dolgot, és leírok ezt-azt .

Mi történt: Legutóbb azt mondtam, hogy se jelentőset nem értem el, se rosszat nem tettem. Ez alkalommal másként történt, vagy csak másként látom.

Többféle “tudásomat” ismerték el papírokkal, amik az eddigi életem szempontjából jelentősnek tekinthetőek, és végülis jól esett, h ezeket letudtam, így nevezhetem őket nagy eredménynek. Viszont mégsem igazi a dolog, mivel 2-t alapvetésnek érzek, mm azt gondolom, nem eredmény, h megszereztem őket, alapvető, kötelesség, nem kellett hozzá igazi küzdelem. A harmadikról pedig az a véleményem, h igaz megvan a cetli, és időt is töltöttem azzal, h megszerezzem, küzdelmes volt, mégsem érzem, h a tudást is megkaptam hozzá, az még csak most jön.

Rosszat is tettem, sok mindent nagyon másként csinálnék, leginkább az emberekkel bánnék máshogy, mivel nagyon nagy hibának érzem, h több embertől eltávolodtam. Ezen mindenképp változtatni kéne, mivel nem állapot ami most van, ám a múlt az már múlt, kőbe vésett. Vannak félre siklott vájatok, amiket még el lehet tüntetni csiszolással, ám attól tartok, vannak amik már túl mélyek. Mindenesetre biztató, h még nem múlt el 48 óra sem az idei 8760-ból, és a két legsekélyebbet már sikerült is talán eltüntetni a maguk szikláiról némi polírozással.

Van persze sok olyan is, amiről még mindig tudom, h ugyanúgy nem tökéletes, ahogy egy éve sem volt az, de most is csak azt tudom rá mondani, amit akkor, ez van, ilyen vagyok, és ilyen az élet, és egyik sem fog változni.

Fogadalmak: Ilyenekről nem írtam tavaly, mivel akkor sem voltak, és most sem, tervek vannak, amiknek a megvalósítására törekszem, és ennyi, az ezekre, és másokra való fogadkozást komolytalannak tartom. A tervek nem részletezném, de mivel hasonló volt az óév, ezért hasonlóak ezek is a tavalyiakhoz, annyi különbséggel, h most már még fontosabbnak tartom őket, mivel eddig nem jöttek össze, és láttam, h változások nélkül minden csak romlik. Tömören összefoglalva: hasznosat tenni, összeszedni magamat több viszonylatban, élvezni az életet, pihenni, előkészíteni azt, h később (is) nyugodt lehessek.

Blog: Ha már itt írok, erről is ejtek néhány szót: múltkor tervezgettem, h most aztán megváltozik minden, és hűha, mennyit írok, most is tervezem, remélem most össze is jön, mert úgy érzem, ez sem ártana a terveknek, sőt… Meg hát, am is gyászos, egy tetrahéberhez nem illő, h két szilveszteri/újévi postom is egy 10 postos gyűjtőoldalra kerülhet. Mivel a tavalyi elképzelésem arról, hogy majd gyakran írok, nagyon sikertelennek bizonyult, vegyétek úgy, hogy meg sem említem, hogy most (közel) napi posztolás jár a fejemben.

Szilveszter: Na igen, ha már ezen apropóból írtam, ezt a bejegyzést is, muszáj megemlítenem az alkalmat, de itt tökéletesen igaz az, hogy mást nem tudok mondani, csak azt, hogy olvasd a tavalyi sorokat, és megtudod, mi volt most.  Idén sem nagyon terveztem smit, nem is kapálóztam a témában, az eredmény mint legutóbb. Hiába volt már akkor is saját ötletem a megoldásra, és hiába kaptam a korábbi írás nyomán extra tippeket, most eszembe se jutott, h bármit tegyek az ügy érdekében, mivel a kiindulási helyzet még rosszabb volt, igazából kedvem sem volt smihez, meg a megfelelő lehetőségek tárházát a már említett megcsúszott vésőnyomok tovább szűkítették.

Hupsz, most nézem, már jan.3. lesz a bejegyzés dátuma, pedig a tervezett az 2. lett volna, no mind1, nincs még veszve smi, nem ezen fog múlni az év, és hogy bejön-e amit kitűztem itt. Viszont egy valamire tisztán utal: ideje befejezni, mivel így pihenés idén sem lesz, ha sosem fekszem le 🙂

1 Comment(s). Add a comment or Trackback

  • Blite  18:52 Jan 06, 2011 

    extra tippek 😎

Leave a comment ↓

Welcome back, (change)

submitting...