Most megpróbálok nem hosszan egy dologról szövegelni, helyette inkább leírok pár, egymástól független,  rövid történetet, egy késhegynyi helyzetjelentéssel fűszerezve.

Ma volt tesióra, ahol ismételten fölényesen nyertünk, a köszönhetően a “nagyszerű” védéseimnek. (ezekből egyébként nem volt sok szerencsénkre) Majd jött a fekete leves, a korlát: a támlázás az még csak-csak ment. A lengés is működött még, a halálfélelemtől eltekintve. De aztán jött a katasztrófa: az volt a feladat, h előre lendülésnél terpeszben érintsük a korlátot. Első próbálkozásnál kicsit mozdítottam kifelé a lábam, majd biztos ami biztos, visszahúztam. Aztán jött a második menet, ami előtt azt az instrukciót kaptam, h legyen nagyobb a terpesz. Megpróbáltam ennek eleget tenni, aminek az lett a vége h sikerült “elegánsan” leülni a korlátra, ez érdekes lehetett kívülről.

Más: időnként meglepnek emberek. Például nemrég az egyik takarítónőnek volt érdekes mondata. (erről az iskolában működő egyénről azt kell tudni, h nagyon nem szeretem, méghozzá az igénytelensége és a stílusa miatt) Idézem: “hééj Zoli, fel kők oltani a villanyt ottan”, ezután körülnézett, és így folytatta: “áhh ökély, már megván”. Nem biztos h minden szót úgy írtam, ahogy ő gondolta, de sajnos nem élek eme urias szóhasználattal. Arra szeretném külön felhívni a figyelmet, h ez a nagyszerű elme milyen brilliánsan ötvözte a modern, idegen szót (így tartva lépést a korral) és gyönyörű nyelvünk hagyományőrző ízességét, konkrétan nekem az “ökély” tetszett.

De azért én is alkottam ma egyet: épp nem túl elismerően beszélgettünk valakinek a kinézetéről, és szóbajött h mi van, ha más megközelítésből nézzük az egyént.  Ekkor hagyta el a számat az a gyönyörű mondat, h “ha az IQrúl van szó…”. Ezek után elhittem, h amit tavaly latinon tanultunk az igaz (“Si tacuisses, philosophus mansisses”)

Hirtelen ennyi gyorsan leírható, megfogalmazható lejegyezni való jutott eszembe.