Stand by...

Rég írtam

Nagyon-nagyon rég írtam, tudom, de ez van, még hozzá kell szoknom a folyamatos írkáláshoz. De most zárjuk le a múltat, vegyük úgy, hogy idáig nem írtam, kivéve mikor mégis. Mostantól megint próbálok majd írni, most el is kezdem:

A mai napom vegyes volt. Örültem hogy később is elég volt felkelnem, és nem kellett ünnepségre mennem. Viszont aztán mégis kikászálódtam, mert muszáj volt. Mentem a Szövetség utcába angol szintfelmérőre. Arról ne beszéljünk, hogy nekem ez már önmagában is sok lett volna, de ezt még tetézték súlyosbító körülmények. Meg érdekes “félreértések” például, hogy azt hitték, hogy Gáborral egyidős vagyok, és érdekelte a tanárt a szóbelinél, hogy milyen lett az érettségim… Meg nekem az is fura, leginkább irritáló volt, hogy magáztak. Viszont ezt a Pista bácsit nagyon jófejnek tartom, bár Ő okozta a fura körülmények jó részét. Egy elszomorító hírt is megtudtam, hogy nyelvvizsgázni 14 éves kortól már lehet menni …

Ezután jött egy nagyon jó rész, mivel elmentünk kajálni (nagy nehezen meg is tudtunk állni), és Gábor mutatott egy nagyon jó helyet. A neve Vapiano, és állati jó. Akár elegánsnak is nyugodtan mondhatnám, de szépnek és igényesnek mindenképp el kell hordanom. Nagyon finom olasz ételek vannak (legalábbis a pizza jó volt). Ezt tetézi, hogy ha úgy vesszük egy “luxus gyorsétterem” mivel pincér nincs, de mágneskártyára lehet vásárolni amit a végén rendezel, a kijáratnál, ezért nem kell a pénzzel játszani. Az ételre sem kell várni, mert miután leadtad, hogy mit szeretnél (és azt is megmondtad milyen tésztából, stb) kapsz egy kis kütyüt, ami rezeg, ha mehetsz érte. Ami a legnagyobb tuti a dologban, hogy viszonylag még nem is drága.

0 Comment(s). Add a comment or Trackback

Leave a comment ↓

Welcome back, (change)

submitting...