február 10, 2008
Ez a hétvége is eltelt
És tényleg így van, ez a hétvégém is eltelt.
A szombatot egy hajnali fodrász látogatással kezdtem, ami sokat javított a közérzetemen. Ez van, kövezetek meg érte, de nekem a hajam legfőbb jellemzője hogy rövid, és könnyen kezelhető.
Ezután nemsokkal mentem apuhoz.
Itt volt egy kis fincsi főzöcskézés, amit azonnal be is pusztítottunk, úgy ahogy volt. Majd jött a lustizás, ami odáig fajult, hogy én valahogy 5 óra körül el is aludtam. Kicsit később tesóm elkezdett szúrkálni, hogy tuti hogy csak játszom. Erre a másik kanapéra átfeküdtem, amikor itt is folytatta akkor valamit tettem álmomban, amitől abbahagyta. Olyannyira aludtam, hogy azt sem vettem észre hogy megjött K. 11 körül még felébredtem egy kicsit egy kis álmos kóválygásra, MSNen Gyöngytől elköszönésre, meg fogmosásra. Ezután visszafeküdtem, csak most már a meleg ágyikóba.
Itt sokáig fetrengtem, de aztán teljesen elaludtam reggel 7ig, mikor is kicammogtam a TV elé. Itt megint elaludtam, minimum kétszer.
Majd követtem aput, aki kiment kicsit vákumozni 3000 darabot. Jót beszélgettünk mindenről, például alkalmazottairól, a “régi szép”csomagolós időkről, és még sok minden másról. Közben többsör ettünk, és délben még kuktáskodtam is egy kicsit a konyhában K mellett. Ez a nap így telt sokáig, hol bent dumáltam, hol kint. Sokat nevettem és emlékeztem, aztán 9 körül hazatértünk, ennek eredménye, hogy most írok.
Dani, egész édekes blogod van.
Good post.
most találtam rá:) tetszik:P de ez a kedvencem. nagyon furcsa arról olvasni h akivel 4évig minden nap találkoztam most h él:)
R.eszti
Örülök ha olvasgatsz, annak még inkább ha hozzá is szólsz. Abban egyetértünk, hogy érdekes beszélgetni/hallani egymásról vmit, azt a nyári összetalálkozós dolgot nem kéne elfelejteni. Am h hogy ehhez a posthoz köszöntél be?
nem is tudom:) talán csak, itt írsz többet K.-ról (nemmondom ki mert lehet h nemszeretnéd nyilávnossá tenni:P) és ez megfogott h milyen aranyosan beszélsz róla:)
persze, nem felejtjük el a nyári találkozóst, már szóltam a permiseknek, és mind nagyon lelkesek:) majd beszélünk róla!!
jaa… és Boldog Karácsonyt!
(várom a karácsonyi postokat xD)