KissKD Blog

Arról lenne szó, h mennyire más(nak tűnik) egy ember, különböző helyzetekben, különböző környezetekben. Hétvége óta gondolkodok ezen, amikor egy teljesen semleges helyszínen véletlenül megláttam egy iskolatársamat, vagyis először csak sejtettem h ő az, mert óriási légynapszemüvegben volt.

A szorosabban vett környezetről, és helyzetről ennyit: épp egy mezőféleségen egy fesztiválon foglalatoskodott kisgyerekekkel. Ahogy így ránéztem, az összkép részeként ő egy komoly, kedves, jóarc leánynak tűnt, és ezt erősítette az is, amikor hallottam/közelről láttam mit csinál (a hozzánk tartozó kisgyerekekkel mi is arra mentünk).

Ebben nem is lett volna smi fura, ha nem ismertem volna a suliból látásból/névről. Sokkal több infóm nem lett róla pár év alatt mióta együtt járunk, mint most hétvégén. Láttam a folyosón, hallottam pár megszólalását, stb. Viszont azok alapján közel sem ilyen jó kép alakult ki róla bennem, sőt. Ráadásul a héten visszatérve a suliba, megint nem azt a érett, szimpatikus lányt láttam akit hétvégén.

Mindez a konkrét eseten kívül másról is elgondolkoztatott. Mi lett volna, ha azokat az embereket akiket most kedvelek, akikkel szívesen töltöm az időm, más környezetben találkozok? Sokukról eddig is többször mondtam, h hát ilyennek-olyannak tűnik, amit én nem viselek, de igazából csak jól titkolja néha, h milyen értékes ember. Lehet h most a közelükbe se mennék, ha egy másik pillanatban látom meg őket először (netán olyanban, mikor úgy viselkedtek, mint mikor pont velem keverednek egy helyre )? Vagy pár beszélgetés alapján már mindenkiben meg lehet látni, h milyen igazából?

… éreztem ma magam. Elméleti megközelítésben a gond azzal van, h egy nyomvadt kocka/tetraéder/nerd/geek vagyok, aki mellesleg rendkívüli módon vágyik tudásra, és társaságra. Kicsit konkrétabb leírása annak, h indultam el a lejtőn ami ide vezetett: egy óvatlan böngészőbecsukással bezártam a megnyitott hírolvasóm (GoogleReader) fülét is, majd elfelejtettem újra megnyitni pár napig. Az eredmény magától értetődő: elfelejtettem olvasni is, aminek egyenes következménye, h felgyűlt elég tetemes mennyiségű olvasatlan elem.

Ma rájöttem erre a ballépésre, és h a teljes nyomorba dőléstől megmeneküljek, olvasni kezdtem nagy erőkkel. Esti szabadidőm nagy részét felhasználva jelentős javulást értem el: 500+ról 60-80 körülire csökkent az olvasatlanok száma, ráadásul a nagyobb terjedelmű anyagok jó része már az olvasottak közt csücsült, a feldolgozatlanok táborának jelentős része gyorsan pörgethető tumblr post, és és IT hír volt.

Ám ekkor jött a második menet, amikor úgy éreztem, h az adatmennyiség, és részben a technika lenyom: a böngésző másik fülére pillantva megláttam, h az olvasatlan plurkök száma már felülről közelíti a 100-at.  Ekkor úgy éreztem, most győzni fog az ár, mivel végső rohama akkor indult, mikor én fáradtan, a győzelmemet elkönyvelve terveztem megpihenni. Ám végül hősies küzdelemben olvastam/muteoltam/hozzászóltam/likeoltam/csillagoztam/megosztottam, és kinulláztam a plurköt, és a GReader nevű csodában (később kifejteni tervezem miért nagy találmány) is csak 20 olvasatlan elem bujdosik már előlem (1-2 kivétellel mind 1 politológus írásai, amikhez pihentebbnek kell lennem úgy érzem)

Volt egyszer Gödöllőn egy menetrend, méghozzá a klapkai buszé, amivel én is járok már jó pár éve. Ezt nem szokás se variálni, se betartani, ezt már megszoktuk, bármennyire ráférne. Hogy pontos legyek,2007 decembere óta ez volt az első változtatás amir észrevettem.

Vagyis az túlzás h észrevettem… vártam a buszra és csak nem jött, ezután vettem észre, h kicserélték a menetrend táblában a papírt. Tény h nem szokásom gyakran nézegetni, nem is lenne miért, mindiig egyforna, és már kb tudom kívülről, ha mégsem, ott van a telómban.

Persze én is hibás vagyok, mert nem figyeltem, de szerintem az azért elgondolkoztató, h az előző menetrendnél is régebbi “új” szabályozás, amit azóta se tart be senki sem, még mindig piros feliratos táblán van kint, erre a változásra viszont sehol se akaródzott felhívni a figyelmet.

De nem is az előbb leírt események miatt kezdtem el írni a postot, hanem azért, mert úgy néz ki, egy utasnak jobb érzéke van az utastájékoztatáshoz kiragasztott jól látható helyre, egy a többi táblától jól elkülönülő A/4-es lapot. Ezen arról írt, h a fent leírt menetrend módosítás (vagyis inkább csak nyírbálás) ellehetetleníti az életét azoknak, akik sokat kénytelene ezt a vonalat használni (ami szerintem csöppet túlzás, de tényleg nem esik jól). Ezt a lapot elsőre észreveszi mindenki aki a kocsiállás közelébe keveredik, hallottam h körülöttem többen erről cseréltek eszmét. Szerintem vicces, h ennyire ne volt képes a Volán (szokás szerint).

Az már csak a ráadás, h h, h nem, a “panaszlevélen” ki van emelve az önkormányzati képviselőnk, és a polgink telefonszáma, plusz az a tény, h így, a helyhatószági választásoknak (is) a közeledtével, egyre több embernek kéne figyelmeztetni őket, h ne úgy védjék az érdekeinket, h aláírják a járatcsökkentésről szóló határozatot, ahogy azt most tették. Arra is kitér, h ha erre most, bő fél évvel a válaztások előtt képesek, akkor újraválasztásuk után jutalmul tervezhetik az egész járat megszűntetését.

Végszoként a saját véleményem:  egyenlőre nem érzem halálosnak a járatcsökkentést, eddig sem volt sok, hozzászoktam a várakozáshoz, és egyébként is reménykedek, h egyre kevesebbet fog érdekelni a buszmenetrend lassanként. Azt viszont már régen sem szerettem, h van a városban sacc 20-25km részben egymást fedő buszvonal, nem épp sűrű menetrenddel (hétvégén pl van 3 órás szünet az z,n járatomon napközben), egy jegy mégis a megközelíti a BKVst árban, egy diákbérlet meg valamivel kevesebb mint feleannyiba kerül, az összvonalas pesti bérlet. A hab a tortán, h még így sem használhatom egész Gödöllőn, mivel bizonyos irányokba a városon belül is csak helyközi járattal tudnék menni, amire viszonr külön jegy kell ( bár ez olcsóbb pl Veresig mint egy helyi jegy…)

Sok kérdésre felelhetnék ebben a pillanatban a címben szereplő “mondattal”.  Sorba veszem most h hirtelen mikre gondoltam, és fűzök hozzá egy kis magyarázatot is:

Milyen volt az év? Miért csináltam ezt-azt így, vagy úgy?

Nagyon nem tudom mit emelhetnék ki idénről, sok dolgot nem tudom megmagyarázni, de ez már csak ilyen. Nem érzem, h akármi jelentőset elértem volna, vagy h akármi rosszat tettem (mm különlegeset, említésre méltót), egyszerűen csak én voltam én, és éltem úgy mint bármikor máskor. Se pozitív, se negatív irányban nem értem el eredményeket. Igazából nem nagyon tudom mit tettem a létezésen kívül, ez nem kicsit zavar több területen, de ez van, én csináltam így, változtatni már nem tudok rajta.

Miért nem írtam ide egy csomó ideig? Miért írok most mégis?

Egyszerűen nem volt kedvem/időm/energiám/akármim, h a meglévő gondolataimat összefoglaljam, és legépeljem, vagy csak nem a megfelelő pillanatban.Mindig olyankor állt össze a fejemben 1-1 bejegyzésre való, amikor vagy egyáltalán nem volt lehetőségem jegyzetelni, vagy nem voltam gépközelben.

A hónapok folyamán kidobtam pár kézzel írt fecnit, amin 1-1 posthoz készített jegyzeteim voltak. Szabad kézzel egyrészt nem írok eleget ahhoz h utána minden gondolatomat újra össze tudjam gyűjteni,  másrészt ha vmiről egy post-it-re odakarcolok ceruzával pár szót, az már a szememben “beszennyezett” téma, amiről nem kezdek hosszabb-rövidebb elmélkedésekbe itt.

Ha pedig jegyzet nélkül halasztottam el a bloggolást, akkor pedig mire a gép elé értem, szétszálltak a gondolataim. Az persze sokszor eszembe jutott, h mi lett volna a téma, de nem tudtam minden fontos “vázlatpontot”, szókapcsolatot, fordulatot felidézni, amit korábban elterveztem magamban. Ahhoz pedig ismételten “maximalista” voltam h egy olyan szöveget vessek az adatbázis karakterei közé, amiről tudom, h csak silány utánzata annak, amilyet össze tudnék állítani.

Mindig is folytatni akartam, vagyis inkább igazán elkezdeni, rendszeresen írni, de mindig “majd holnap” lett belőle. Most itt nagy magányomba, tegnap/ma ismét eszembe jutott a téma. Gondoltam arra, h na, majd új év, új szokások, fogadalmak címén 2010-t nevezem ki az igazi blogkezdés évének. Aztán gondolkoztam, és rájöttem, h az megint csak elodázás lenne, és egyébként is, mennyivel jobb úgy kezdeni az évet, h a tavaly újrakezdett blogot folyatom Ezért próbálom ezt a posztot még “gyorsan”, most, idén befejezni.

Mi a francért ülök most, szilveszterkor is egyedül a gép előtt? Miért írok ilyenkor (is) blogpostot? Hogy jut ilyen eszembe, bulizás, szilveszterezés helyett?

Hát ez egy olyan játék eredménye, melynek több szereplője volt. Játék neve: Mit csináljon Dani szilveszterkor? Játékosok: lehetséges programok. Kitalálhatjátok h végül az “otthon ül, és blogpostot ír” nevű játékos győzött, de h hogyan (vagyis inkább azt, h h nem másik lett a befutó), szeretném vázolni, résztvevőnként, a következő bekezdésekben:

Talán általánosságban, különösen a korosztályomban, a leglogikusabb, és legtermészetesebb dolog az lett volna, h ha elmegyek partizni, lehetőleg vmi házibuliba.  Ehhez a tervhez két fontos dolgog hiányzott, egy buli (egy meghívás), és az h el akarjak menni. Előbbi szerintem egyértelmű, utóbbit kicsit indokolnám. A környezetemben lévő ilyen jellegű eseményeknek úgy éreztem h nagyrészt az volt a legfontosabb jellemzője, h mennyi alkoholt, és milyen rövid idő alatt tudnak magukba tölteni a jelenlévők. Ez biztos egy rendkívül jó program, meg élvezetes, meg minden, de én nem szoktam ilyen értelemben inni (ez egy másik történet, de a nagy akadályozó tényező az ízlésem), és ha innék is, akkor sem ilyen stílusban szerintem. Az pedig szintén nem köt le, h olyan, részeg egyedek közt legyek, akiket (esetenként legtöbbüket) józanul is nehezen viselek.
Jelen esetben is tartottam magam ahhoz az életszemlélethez, h csak azért h vmit tegyek (elmenjek egy buliba, vegyek vmit, beszéljek vkivel), nem teszem. Kicsit kuszán sikerült általánosítani, szóval konkrétan ebben az esetben: csak azért h bulizzak, nem megyek el bulizni (egy olyan “eseményre” amit nem élvezek), akkor  már smivel sem rosszabb a többi program és még kényelmesebb is.

Következő kézenfekvő lehetőség lett volna, h ha ilyen “extra igényeim” vannak, akkor teremtsem meg én a feltételeket, szervezzek én vmi társas szilveszteri programot. Az ehhez szükséges tárgyi feltételek megteremtése még megoldható lett volna, viszont másból elég nagy hiány mutatkozna: résztvevőből.  Azok közt, akiket szívesen hívnék a házunkba, akikkel szívesen töltenék egy ilyen estét, szerintem kevés/egy sincs, aki eljönne, és jól érezné magát egy olyan szilveszeterezésen amilyet én ideálisnak gondolok. A szememben a tökéletes szilveszteri program gyakorlatilag egy barátokkal eltöltött, beszélgetős/hülyéskedős/filmezős/kártyázós-társasozós (igény, hangulat, és véletlen szerint) este. Nem szükséges hozzá, sőt kimondottan kerülendő a részegedés, a kultúrált alkoholfogyasztással nincs smi bajom, habár abban (sem) veszek részt. Nekem (de ez már tényleg csak ízlés dolga) egyáltalán nem hiányozna a bömbölő “zene”, és (ez meg már csak hiúság és félelem) a tánc sem. Egyedül meg beszélgetni nem lehet, szóval ez az ötlet is kilőve idénre, mivel még mindig nem teltem megfelelő társakra ehhez.

Kiváló lehetőség lenne még kettesben tölteni vkivel a szilvesztert, amihez lenne is kedvem, csak hát megint közbeszól a létszámhiány.

Ezek után már csak magányos programot ígérő versenyzők maradnak, akiket szinte csak gyorsan felsorolnék: Aludhatnék, de annyit nem hagyott volna a család, h megérje. Filmezhetnék, amit meg is fogok tenni majd éjfél után asszem. Programozni is gondoltam, de ahhoz túl fáradt vagyok, szóval felhagytam vele. Tanulni tényleg illúzióromboló lenne.

Miután mindent kilőttem, már (legalábbis nekem) sokkal logikusabbnak tűnik, h miért nyert végül az “írjon újrakezdő blogpostot” versenyző. Ezzel legalább hasznosat tettem, de mégsem hétköznapit. Fogadkozni nem szoktam ilyenkor, de ez talán jelzi, h a bloggolás egy olyan területe az életemnek amin jövőre változtatni akarok, sok más mellett.

Ennyit akartam idén írni ide (na jó, többet is, de ma, ebben a témában, azt hiszem, csak ennyit). Mindenkinek BÚÉK, és stb minden jót, remélem a többségnek jobb szilvesztere volt most is, és egy év múlva is hasonló lesz (mert hát valljuk be, akármennyire is, legalábbis nekem, logikus h miért teszem most ezt, akkor sem túl élvezetes program).  Jövőre találkozunk elvileg, most megyek, és felkeltem azokat, akikkel idén koccintok éjfélkor (tesó és ősök)

Ha vkinek lennének újabb versenyzői, ne tartsa magában, gyűjtöm már most a következő alkalomra a jelentkezőket

Ma amikor zenehallgatás közben le kellett szaladnom, elgondolkodtam, h milyen jó lenne ha nem kéne megszakítanom a zenehallgatást arra az időre míg kimmegyek.

Tudom ha egész nap a zsebemben lévő MP3/4- hallgatnám, nem lenne ilyem gondom, de ez sok dolog miatt nem nyerő. Egyrészt, az se bírná egész nap, másrészt a fülemnek se tenne jót  a napi jópár órában az agybadugós bömböltetése. Egyébként meg szerintem nem vehetek olyan vagyonért Sennheisert vagyJBC-t, h az hangzásban akár az én kis drágaságaimat megközelítené (nem hogy az apumnál lévő hangfal hangfalakat).

Két erősen utópisztikus, a megvalósíthatótól messze álló megoldás jutott eszemben. Nem sokban különböznek egymástól. Mindkettőnek az lenne a lényege, h egy központi forrásból ott szól a zene ahol épp járunk. Legaranyosabb megoldás egy kiskutya módjára követő hangfal lenne, de ez még elméletnek is túl elborult.

Ezért első ötletként az említeném, h (pl. a központi porszívók mintájára), minden helyiségbe raknánk (beépített) hangfalakat, amelyeket egy mediaszerver hajtana. Mindig ott szólna csak a zene ahol a rendszer pl. mozgásérzékelői segítségével észlel minket, vagy ahol külön bekapcsolnánk. Kényelmesebbé lehetne még tenni a dolgot pár falra szerelt érintőképernyővel, vagy egy rádiós távirányítóval.

Ötlet kettő meg annyiban fejlesztené ezt tovább, h nem kéne mindenkinek azt hallgatnia a házban amit én. Csak az én szobámban szólna a beépített cuccos, ha mások is vannak itthon.  Amennyiben kiteszem a lábam a birodalmamból, felrakom a fejemre a rádiós FEJhallgatót,  és addig azon élvezem a dallamokat, amíg vissza nem térek. Természetesen amíg az ősök haza nem érnek, működhet az első rendszer. További cifrázás lenne, h az egész zene egy dokkolt telóról/zenelejátszóról szólna itthon, szóval a fülessel együtt akár a zenetárat is felkaphatnám, ha épp elsietek.

Az egésznek nincs smi valóságalapja, csak kényelmes móka lenne.

Először is jelent, mint már feltűnhetett, kaptam domain-t amit mostanra be is üzemeltem részben, emiatt ez a blog innentől a http://blog.kisskd.hu címen elérhető. A mai naptól végre a régi linkek (és minden egyéb cím, amivel ide lehetett hivatkozni) átirányítódik az újra, így nem lesznek halott linkek remélhetőleg, de “mindenki” átszokik az új címre. Egyszerűbb, szebb, jobb.

H a témát a blog körül tartsam még egy kicsit, elmondom, h az feed beüzemelés alatt áll Kikasz kérésére. Sok mindent akarok állítgatni, javítgatni, változtatgatni a blog motorjában technikailag, például egyre kevésbé tetszik a jelenlegi kinézet, és pár új dolgot is bele akarok fűzni a blogba (pl a GReaderes megosztásaimat, h látható legyen, mik tetszenek különösen abból, amit olvasok a neten). Tudom h ezek kb. csak nekem fontosak, de a kocka ott motoszkál benne, h vmivel mindig fejlesztgetni/javítgatni kell.

Az írással a szokásos probléma van: vagy ötlet nincs, de idő+lehetőség igen, vagy ötlet van, csak nincs lehetőségem/időm begépelni.  De majd próbálok javítani ezen, mostmár vázlatokat írok, h csdak a felét felejtsem el annak, amit a géptől távol kitalálok.

Láttam mostanság már egy-két helyen ezt a kérdéssort, Gicánál kezdtem el gondolkodni, h meg kéne írni a sajátomat is, ezt olvashatod most itt.

1. Hol fogtad utoljára valakinek a kezét?
   Hát “úgy igazán”: igen rég, már hiányzik. De egyébként pár napja a suliban talán, és kézfogások erejéig ma, szintén ott
2. Ha megélnél egy háborút, szerinted túlélnéd?
   Hát nem próbáltam, nem tudom, de túl kényelmes vagyok hozzá szerintem :$
3. Bealszol a tévé előtt?
   Igen, kb. minden második nap, épp ezért szeretem a kis óra jelű gombot a számológépen.
4. Ittál már tejet közvetlenül a dobozból?
   Soha, és szerintem nem is igazán fogok, “történelmi” okokra visszavezethetően, nem szeretem a tejet magában, maximum cukrozva.
5. Nyertél már valaha betűző versenyt?
   Na az egy olyan verseny, amit nem is próbáltam, ami egyrészt meglepő, másrészt egyértelmű, tekintve h nem tudok helyesen írni.
6. Mi volt a legnagyobb vitád valamilyen baráttal?
   Nem igazán tudnék rangsort felállítani, most azt érzem a legfájóbbnak, ami jelenleg is tart. Sokat megbántam, sokat elfelejtettem, sokból tanultam (a sok itt elég relatív)
7. Gyorsan gépelsz?
   Hát ez viszonylagos, nem 10 ujjal, de mondjuk olyan 6-7-tel és nem vakon, csak úgy h nem nézek a billentyűzetre.
8. Félsz a sötétben?
   Határozottan igen, bár ha nem vagyok egyedül, ritkán jut eszembe ilyenre gondolni.
9. Most van valaki, aki tetszik?
   Ha azt mondom, van, csak nem tudom ki az, kiröhögtök?
10. Miért ért véget a legutóbbi kapcsolatod?
    Részemről hiányzott az, ami miatt “több” volt mint egy barátság, vagyis inkább más. Szeretettel nincs gond, a szerelem tűnt el » Read more…

Na igen, én pont olyan tudok lenni időnként. Adott például két lehetőség: A és B.

Mit ígér A? Punnyadást, unatkozást, egy- két beszólást, egy kényszeresen megtűrt környezetet, hasonló, megunt emberekkel.

És mi a helyzet B-vel? Kis változást, más emberek, más témák. Ha már az embereknél tartunk: lenne köztük olyan, akit nem ismerek (igazán) szóval nem ártana kicsit diskurálni velük, h ez a helyzet változzon. De ők (nagyjából) semleges egyének, akiktől csak “változatosságot” várok. De lenne még egy lány is, akivel kifejezetten szeretnék “összehaverkodni”, h a kettő közül melyik irányba, abban még én sem vagyok biztos.

Ezzel el is érkeztünk a problémához: itt unatkozok, és hallgatom a már megszokott beszólásokat. Miközben szeretnék közelebb kerüli ehhez a lányhoz, amihez egy nagyszerű kezdés lenne megmozdulni és odavonulni. Nem tartana sokból, pár méter, és még hívtak is végül.

Már nekem is feltűnik, h kerülöm a társaságot, legalábbis amikor minimálisat tenni kéne érte. Arról nem is beszélve, h nem ragadom meg a ritka alkalmat ennek a lánynak a megismerésére.

És miért? Ha oda mennék, ahhoz mozdulni kéne, ott kicsit oda kéne figyelni arra mit csinálok, és még kockázatos is lenne. Megeshet h rossz benyomást keltek egy lányban akit am meg sem ismernék.

Miközben mindezt érzem és tudom, mit teszek? Keresem a kifogásokat: fáradt vagyok,vannak ott akik nem túlzottan kedvelnek, stb. Ezek alapján néha eszembe jut, h életre képtelen vagyok ezzel a sok hülyeséggel.

ui.: Ez egy régi bejegyzés, amit most mutatok meg, erről az ötletről azóta kb. letettem, mivel nem sok jót jósoltak.

Kb így tudnám jellemezni azt a valamit ami ma közlekedésbiztonsági előadásként futott. Az ötös félévemre való tekintettel a fizikatanárom engem is hívott, h menjek a faktosokkal, és nézzem meg. Mivel ez egy német, egy ének és egy osztályfőnöki óra helyett volt, ezért természetesen elmentem.

A gyakorlati rész abból állt, h a csapat fele, roppant mini bringákon, roppan szutyok bukósisakokban (amin többek kb a bejáratot nem találták) kellett egy rettentően életszerűtlen akadálypályát teljesíteni. Ez persze kb senkinek nem sikerült. A következő napirendi pont az volt, h beültünk egy Swiftbe, egy autóklubos pacák mellé, aki hátratolatott, aztán full gázzal megindul egy “bábú” (felállított PVC cső ) felé. A feladat abból állt, h az ő dudálására kellett megnyomni a lábunknál lévő fékpedált és ezzel a céljuk az volt. h szemléltessék ,milyen hosszú a fékút. De ez a megoldás így rém unalmas, és ésszerűtlen volt szerintem. Az úgy szemléletes lett volna, ha akkor fékezünk, amikor akarunk, és így rádöbbenünk milyen későn jut ez eszünkbe. Ez a megoldás csak arra volt jó, h megtapasztaltuk, ha  ahapek tudja h mikor kell kiadni a parancsot a fékezésre, ahhoz h elüsd azt a valamit (ami am se formájában, se tömegében nem hasonlított egy emberre, és ezért szerintem nem is volt igazán hiteles, amekkorákat szállt)

Egy beiktatott jópofizás (vmi sajtótájékoztató-féleség) után jött az elméleti rész. Itt az “oktató” már kicsit szellemesebb volt (talán túlzottan is), de az tuti h nagyjából meggyőzött h nem csak az égbe szövegel. Mesélt saját, és +hozzá közel álló” baleseteket, és volt egy két tényleg humoros beszólása, bár az önfegyelmével akadtak gondok, amikor nekünk pattogott a rossz szervezés miatt.

Itt az idő nagy része videónézéssel telt, amiknek a tartalma igaz nem volt hülyeség, de engem nem is nagyon fogott meg. Voltak balesetek rossz minőségű felvételen, biciklis propagandafilm, egy töréstesztbábú (és egyben a biztonságtechnika) története és a közlekedésbiztonságról szóló tanácsok. Egyes jeleneteken is jót kötözködtünk, pl azon h egy hobbiból bicikliző egyénnél (vagy bárki másnál) mikor van pót biciklikerék. De a tartalom semmi volt a kivitelezéshez képest. Látszott h az Autóklub úszik a pénzben mivel komoly keverőpult, és 2 db, összesen egy kisebb bulit behangosító hangfal volt a videók elbeszélésének átadására. H a nyilvánvaló pazarláson kívül még más is zavarjon, ezek természetesen agyig fel voltak tekerve, h szakadjon a dobhártya a sistergésbe + úgy dübörgött a a basszus(ban a recsegés) mint egy ágyú.

Jah és majd elfelejtettem, nagy örömünkre, kaptunk McDonalds logós láthatósági mellényt, vagy mi a szöszt.

Az elmúlt egy hétben volt pár hosszabb lére eresztett, kétszemélyes beszélgetésem. Ezekről írnék kicsit, h mi volt, és h mi volt a “különlegesség”, mert egyik sem volt szokványos (ha lehet egyáltalán egy hosszabb, bizalmas beszélgetés szokványos.

Kezdődött a múlt vasárnapi esti csokizással, ami halasztgatás után végre összejött. Átjött egy kedves szőke barát, leültünk egy doboz csoki társaságában, és csak beszélgettünk, erről-arról. Nagyon jónak tartottam a kivitelezést, a szobámban lévő letelepedő helyekbe tudnék belekötni, azon van mit javítani. Nekem tetszett, h nyugodtan, és szerintem kényelmesen beszélgettünk, közben finomat majszoltunk, ha segített, tudtuk használni az iwiwet/myvipet szemléltetés céljából, stb. Legnagyobb problémám az idővel volt , én nagyon élveztem ezt a kb 4 órát, és úgy gondolom nem volt elég. Különleges alkalom volt, és nem csak azért, mert nem nagyon emlékszem olyan esetre, amikor pusztán a szövegelés, és a szénhidrátbevitel miatt találkozunk.  Olyan témákról is szó esett (konkrétan én meséltem) amikről eddig még szerintem soha, senkivel nem beszélgettem így. Kivétel lehet talán anyukám, de vele is csak érintettem a témát. A titkolózás oka, h ez szerintem az egyik legszemélyesebb terület egy ember (vagyis inkább 2) életében.

Ezután jött egy másik csokizás címén futó akció, ahol végül kevés csoki fogyott. Helyszín egy-két pad az iskola folyosóján, kedd délután. A környezeten kívül a partner is más volt: megbízok benne is, hasonlóan egy baráthoz, de ő mégis más, 5 hónappal másabb. Érdekes volt vele órákat beszélgetni, egymástól 1 méterre körülbelül. Azt hiszem így rég beszélgettünk, összesen egyszer-kétszer talán. De azóta már nagyon sok minden történt. Itt is kibeszéletlen témák kerültek elő: ő velem olyat osztott meg, amit szerintem senki mással nem szokott, pedig a lehető legáltalánosabb, és mégis, a lehető legtitkosabb. Én pedig mást meséltem neki, szomorú dolgokat, olyanokról (család, barátok) akikről nehéz lenne bárkivel is beszélni, mert akiben megbízok, az ebbe a két csoportba tartozik. Mégsem, van egy kivétel, ő. Jó volt/lett volna a beszélgetés, mindössze egy témát kellett volna kerülni, ami összeköt, és elválaszt. De nem sikerült (ezért senki nem hibás ), vannak kérdések, amiket fel kell tenni, és vannak válaszok, amiket ki kell mondani. Kell, kell, mindent kell, és mégsem jó. Úgy érzem, a beszélgetés többi szálát folytatni kéne, ám ez az egy mindenkit csak elszomorít.

Ezután jött a csütörtök, amikor is egy jó nagyot sétáltam egy kedves, csíkos jóbartáttal. Szerintem ilyen bonyolult útvonalon A-ból B-be jutni már műveszet, de így legalább több időnk volt, ami megint csak kevésnek bizonyult szeritnem. Ebből az alkalomból szerintem áradt a vidámság, hülyéskedések, és szerintem sok volt a kedvesség is. Talán nem volt annyira komoly, mint az előző kettő, viszont a “boldogságszintemet” nagyon feltornázta. Egyébként a körülmények sem voltak talán alkalmasak nyugodt, lelkizős beszélgetésre, mert azért az utcán hazafelé baktatva más. A változatosság kedvéért errők a beszélgetésről is azt gondolom, h megismételendő, és esetleg a vasárnapi módszerrel folytatandó lenne. Külön jó érzés volt, amikor kaptam egy megelőlegezett házbainvitálást, amiben igazából már smi meglepő nincs, mégis jó érzés volt.

A tegnapi pedig egy az eddigiektől sokban eltérő diskurálás volt. A “partner” rokon, nem barát (bár ha a két halmaznak lehet metszete, akkor ő az, nem más), sokkal tapasztaltabb mindannyiunknál, és még helyszín is eltávolodott Gödöllőtől. A bónusz az volt, h még kedves kisemberekkel is találkoztam, azon kívül, h jót beszélgettem, meg talán kicsit segítettem is (mégha ennél sokkal jobban fel is tartottam vkit a főzésben). Maga az eszmecsere nem (csak) azokról a témákról volt, amikre én előzőleg gondoltam, de ez nem volt hátrány, az élet nagyobb és kisebb dolgait is ki kell tárgyalni. Különlegességként talán azokat a témákat említeném, amikor vagy a családot érintik – ebben a témában utánozhatatlan szakértő az illető a barátaim között-, vagy amihez több tapasztalat, és komolyság kellett, mint amivel mi rendelkezhetünk.  Összegző véleményem itt is az, h sok mindenről lehet még, sokat fosni a szót, de erre való a jövő.