Stand by...

Ügyfélközpontúság a’la PayPal

Több külföldi szolgáltató/gyártó támogatási osztályáról szoktam ódákat zengeni, mert gördülékenyen, és hatékonyan működnek, a világ túlfeléről hamarabb megoldják a problémám mint magyar társaik a szomszéd utcából. Ezek sorába a fent említett, online fizetési rendszert biztosító, bagázs biztosan nem fog egyhamar bekerülni.

Az alap problémát én okoztam, és ők voltak körültekintőek, ezt elismerem. Az akcióm, melynek során egy kisebb szótárra való jelszóval megpróbálkoztam, mielőtt rátaláltam volna a megfelelőre, rendkívül helyesen elindított a főhadiszállásukon valamiféle riasztót. Ez gyakorlatban annyit jelent, h pénzt nem tudok mozgatni a számlán plusz kaptam egy figyelmeztető sávot a weboldalukon, meg egy e-mailt a feltételezett betörési kísérletről.

Az online felületen, és a levélben is szépen le van/lenne írva, lépésről lépésre, h hogyan oldhatom fel a zárolást. A jelszó és a biztonsági kérdés megváltoztatása, valamint a személyes és banki adatok, plusz a tranzakciók ellenőrzése logikus lépés, mind meg is történt. Ám ezeken felül a weboldalon található még egy olyan pont (az e-mailben erről smi), mely szerint meg kéne erősítenem a hitelkártya adataimat. Ezzel csupán annyi a probléma, h nem volt soha hitelkártyám, és ennek megfelelően a PayPal számlámhoz sem rendeltem hozzá soha egyet sem.

Angolul jól értő, megoldásra váró gyerek lévén megnéztem a Help Center, ahol csak általános rizsát találtam a limitről. Ezek után kerestem meg a kapcsolat menüpontot, ahol jött az első meglepetés. A két elfogadott kommunikációs csatorna náluk az angol nyelvű e-mail, és az (ír országkódú) telefonszám. Személy szerint az a véleményem, h a mai világban, egy nemzetközi, online szolgáltatást kínáló cégnél alap elvárás lenne, h 7/24-es, szöveges/hangalapú azonnali támogatást biztosítson a weboldalán, de sebaj, szegény ember vízzel főz alapon, sorra vettem a lehetőségeket.

Mivel nem volt kedvem, nemzetközi telefonhívásokat fizetni, és kétes kiejtésű úriemberekkel/hölgyekkel angolul diskurálni, először billentyűzetet ragadtam. Kiválasztottam 2 lépcsőben, h milyen témakörben (limit és letiltás->limit feloldása) szeretnék segítséget kérni, majd humanoidok által emészthető formájú, összefüggő, kulturáltan megfogalmazott üzenetet küldtem a problémámról, remélve h hasonló stílusú választ kapok. Ezzel szemben egy daemon visszahajított egy no-reply-os, a helphez képest smi újat nem mondó sablon levelet, mely befejezés gyanánt javasolja, h ha még mindig nem válaszoltam meg magam a saját kérdésem, hívjam őket bizalommal. Minek ehhez levelezni? Minek töltöttem időt a fogalmazással? Miért nem írják le ugyanazt a helpben, ha úgyis mindenki ugyanazt a sablont kapja (témakörönként)? Miért nem fér bele a költségvetésbe néhány mókus, aki legalább elolvassa amit írok? Van sok occó kis kínai, aki nagyon szívesen pötyög vissza vmi emberhez méltót néhány dolláros órabérért.

Ezek után jött, a szintén kiválóan működő telefonos ügyfélszolgálatuk. Első alkalommal foglalt volt a szám, második alkalommal pedig egy gép közölte, h sajnos rosszkor hívtam őket, próbáljam majd meg nyitvatartási időben. A gond csak az, h a hívást állítólag 4:23 GMT időpontban ejtettem meg, a mai napon, az támogatás pedig papíron 8:00 és 4:30 GMT közt érhető el, hétfőtől péntekig. Engem nem igazán érdekel, h a a telefonos nénike lusta, nemzeti ünnep van, vagy csak nem tudják, h GMT-ről, BST-ről, vagy írországi helyi időről beszélnek, ilyen méretekben már nem szabadna ekkorát hibázni.

Az esettől független, másik mókás megoldásuk, mely szerintem sokat elárul a hozzáállásukról, h míg a promó oldaluk tökéletes magyarsággal, és grafikával húzza el a mézesmadzagot, addig a tényleges felhasználó felület magyarosítása megoldhatatlan feladat évek óta, noha 1-2 oldalnyi szöveg lefordításával legalább a minden használatos funkciókat elérhetné kényelmesen az is, aki csupán anyanyelvünket beszéli.

A történetet egyes szám első személyben írtam, ám ezzel ferdítettem kicsit a valóságon, mivel csupán az “ügyintéző”, meg a legaktívabb felhasználója vagyok én a  számlának, a tulajdonosa édesapám (aki pont a fent említett magyarosítás hiánya miatt nem tudja kényelmesen használó az oldalt).

Nem újévi, de évkezdő poszt

Most szilveszterkor ránéztem a blogomra, és rögtön az jutott eszembe, h nem, véletlenül sem írok idén is szilveszteri posztot, mert a végén hagyománnyá válik, és úgy maradok. Ezt a “fogadalmat” be is tartottam, mert csak most írok, bár azóta tervezem, mégis sikerült megállnom, h még újév napján se írjam meg.

Igazából akkor sem hazudnék nagyot, ha azt mondanám, 2010-ről ugyanazt írhatnám le mint 2009-ről. Nagyjából azt érzem, amit kicsit több mint egy éve éreztem a mögöttem álló évről. Most mégis kicsit hosszabb lére eresztem a dolgot, és leírok ezt-azt .

Mi történt: Legutóbb azt mondtam, hogy se jelentőset nem értem el, se rosszat nem tettem. Ez alkalommal másként történt, vagy csak másként látom.

Többféle “tudásomat” ismerték el papírokkal, amik az eddigi életem szempontjából jelentősnek tekinthetőek, és végülis jól esett, h ezeket letudtam, így nevezhetem őket nagy eredménynek. Viszont mégsem igazi a dolog, mivel 2-t alapvetésnek érzek, mm azt gondolom, nem eredmény, h megszereztem őket, alapvető, kötelesség, nem kellett hozzá igazi küzdelem. A harmadikról pedig az a véleményem, h igaz megvan a cetli, és időt is töltöttem azzal, h megszerezzem, küzdelmes volt, mégsem érzem, h a tudást is megkaptam hozzá, az még csak most jön.

Rosszat is tettem, sok mindent nagyon másként csinálnék, leginkább az emberekkel bánnék máshogy, mivel nagyon nagy hibának érzem, h több embertől eltávolodtam. Ezen mindenképp változtatni kéne, mivel nem állapot ami most van, ám a múlt az már múlt, kőbe vésett. Vannak félre siklott vájatok, amiket még el lehet tüntetni csiszolással, ám attól tartok, vannak amik már túl mélyek. Mindenesetre biztató, h még nem múlt el 48 óra sem az idei 8760-ból, és a két legsekélyebbet már sikerült is talán eltüntetni a maguk szikláiról némi polírozással.

Van persze sok olyan is, amiről még mindig tudom, h ugyanúgy nem tökéletes, ahogy egy éve sem volt az, de most is csak azt tudom rá mondani, amit akkor, ez van, ilyen vagyok, és ilyen az élet, és egyik sem fog változni.

Fogadalmak: Ilyenekről nem írtam tavaly, mivel akkor sem voltak, és most sem, tervek vannak, amiknek a megvalósítására törekszem, és ennyi, az ezekre, és másokra való fogadkozást komolytalannak tartom. A tervek nem részletezném, de mivel hasonló volt az óév, ezért hasonlóak ezek is a tavalyiakhoz, annyi különbséggel, h most már még fontosabbnak tartom őket, mivel eddig nem jöttek össze, és láttam, h változások nélkül minden csak romlik. Tömören összefoglalva: hasznosat tenni, összeszedni magamat több viszonylatban, élvezni az életet, pihenni, előkészíteni azt, h később (is) nyugodt lehessek.

Blog: Ha már itt írok, erről is ejtek néhány szót: múltkor tervezgettem, h most aztán megváltozik minden, és hűha, mennyit írok, most is tervezem, remélem most össze is jön, mert úgy érzem, ez sem ártana a terveknek, sőt… Meg hát, am is gyászos, egy tetrahéberhez nem illő, h két szilveszteri/újévi postom is egy 10 postos gyűjtőoldalra kerülhet. Mivel a tavalyi elképzelésem arról, hogy majd gyakran írok, nagyon sikertelennek bizonyult, vegyétek úgy, hogy meg sem említem, hogy most (közel) napi posztolás jár a fejemben.

Szilveszter: Na igen, ha már ezen apropóból írtam, ezt a bejegyzést is, muszáj megemlítenem az alkalmat, de itt tökéletesen igaz az, hogy mást nem tudok mondani, csak azt, hogy olvasd a tavalyi sorokat, és megtudod, mi volt most.  Idén sem nagyon terveztem smit, nem is kapálóztam a témában, az eredmény mint legutóbb. Hiába volt már akkor is saját ötletem a megoldásra, és hiába kaptam a korábbi írás nyomán extra tippeket, most eszembe se jutott, h bármit tegyek az ügy érdekében, mivel a kiindulási helyzet még rosszabb volt, igazából kedvem sem volt smihez, meg a megfelelő lehetőségek tárházát a már említett megcsúszott vésőnyomok tovább szűkítették.

Hupsz, most nézem, már jan.3. lesz a bejegyzés dátuma, pedig a tervezett az 2. lett volna, no mind1, nincs még veszve smi, nem ezen fog múlni az év, és hogy bejön-e amit kitűztem itt. Viszont egy valamire tisztán utal: ideje befejezni, mivel így pihenés idén sem lesz, ha sosem fekszem le :)

Álom hollywoodi stílusban

Első mondatként leszögezném, h nem akarok a Berni blogjának babérjaira törni, ez csak egy egyszer, vagy legalábbis ritka eset, amikor álmokról írok.

A helyzet az, h mostanság elég sűrűn történnek egymás után a dolgok körülöttem, a gond az, h nem mindig pozitív irányba változnak, így a kedvemnek nem tesznek jót. Ez megy nappal, éjszaka meg jöhet az alvás, és az álmok.

Nekem az a megoldás tetszene, ha pihenés közben vmi tökéletes élet jutna eszembe, úgy mint a filmekben: a sok szarság egy pillanat alatt mind óriási szerencsévé változik. Tudjátok mint a hercegnő, megcsókolja a békát, megkapja  a herceget, és a paradicsomba csöppen, ez a csók nekem per pill lehetett volna az elalvás.

De ehelyett a másik mozis változatot gyakorlom, amikor nem egyszerűen bénázik vki , és szakad rá az ég, hanem óriási, életszerűtlen túlzásokkal.  Ismerős filmekből biztosan, amikor vki nem egyszerűen elesik, hanem legurul a hegyről, minden végtagját eltöri, fél szemét kiszúrja, és még a kocsija is utánazuhan, majd felrobban.

Egy éjszaka sikerült 3 történetet megálmodni, mind után felébredni, és emlékezni rá. Nem is kicsit, nagyon: olyan tisztán emlékeztem rájuk amikor felriadtam (na jó, ezt túlzás, nem az a rémálmos, zihálva felülős pillanat volt), h időpontok, és helyszínek egyeztetésével kellett magamat meggyőznöm néhány perc alatt, h tuti nem történt meg az elképzelt eseménysor.

Eddig egy véleményt hallgattam meg a témában, aszerint túl sokat agyalok azon, ami nem tetszik most, és ezért szedem elő még álmomban is. Nem tudom h igaz-e, mindenesetre nem tetszik, és jó lenne felhagyni vele, mert nem hasznos. Jah és még vmi: ijesztő, h ha bizonyos témákban úgy megváltozik a véleményed, h ha kisarkítva álmodsz róla, elhiszed h megtörténik, amíg időben be nem lövöd. Mivel nem sárkányokról, és gonosz démonokról, hanem hétköznapi dolgokról van szó, ez ijesztő, mert ha nem fordult volna feje tetejére a világ, akkor tudnám az eseményről is, h lehetetlen.

Agyba mindent

Nem, nem a tanulást akarom még megkerülni csapon át a fejbe adagolt, folyékony tudással.

Inkább csak arra gondoltam, milyen szép lenne, ha, legalábbis bizonyos tartalmakat, nem kéne nézni, hanem egy kép bekapcsolása után megjelennének lelki szemeink előtt, úgy mint mikor elképzelünk vmit, vagy felidézünk magunkban egy emléket.

Ez, a sci-fikhez is hihetetlen, földöntúli dolog akkor jutott eszembe, mikor rájöttem, h sok hasznosat tennék még ma, de pont a legfáradtabb részem kell mindenhez, a szemem. A kimerültsége annyira nem meglepő, keveset alszok, sokat vagyok ébren, és az ébren töltött idő nagy részében aktívan használom őket, olvasok, írok, filmet bámulok. Sajnos ez elég rendesen aláássa az aktívkodós terveimet, mivel ez az a testrészem, amit nem tudok szinte smivel sem megkerülni, amit tennék.

Ha az izmaim fáradt, leülök, és teszek vmit az asztalnál, ha a kezemnek sok az írás, gépelés, egerezés, olvasok kicsit, ha az agyam fárad le, filmezek, beszélgetek kicsit matekfeladatok helyett. Ám a szemem mindenhez elengedhetetlen, mert vagy az olvasás, vagy az írás, vagy a mozgókép figyelmes bámulása fontos szerepet kap azokban a dolgokban, amit hasznosnak/szórakoztatónak tartanék. Kivétel ez alól a sportolás bizonyos része (legalábbis nem “erős figyelés” kell), és a beszélgetés, de feltételei (hely, más emberek), egyik sem olyan a kettő közül, amelyet esti, kicsit fáradt, de még használható fölös, de kihasználandó óráimban tehetnék.

Ezért gondoltam rá, milyen jó lenne ilyenkor lefeküdni, becsukni a szemem, és passzívan némi infót fogadni, vizuális módon, például képeket, filmet nézni, csak tényleges, fizikai nézés nélkül.

“Mellékes” felhasználási területe lenne a mostanában lehetetlennek tűnő technikának (örökre nem merek jósolni, túl gyorsan fejlődünk), pl az, h egyedülálló élmény lenne néhány ilyen “vetítés” azoknak akik születésük óta, vagy sok éve nem láthatják a világot a saját szemükkel.

Ennyi voltam mára a világmegváltó, még Hollywoodnak is túl földöntúli, megvalósíthatatlan technikai újításaimmal.

Szerintetek jó vagy rossz ötlet? Mi a hibája? Mit kéne még tudnia? Mi állhat ehhez a legközelebb valóságban?

Mostantól

… talán kicsit másképp fogok blogolni. Bár eddig nem is igazán tettem, ha mondjuk a hónapos kihagyásokat nézzük a postok közt.

Volt már ilyen nagyújrakezdéspost, amiből nem lett smi, most talán lesz, vagy nem, majd meglátjuk. Az alap ötlet annyi, h kicsit szemléletet váltok, tágítom a témák körét, és megpróbálok túlzott tökéletességvágyamból kicsit lejjebb adni.

Témában eddig az “élményeim, és nagy gondolataim a világ nagy, elvont dolgairól” irányvonalat követtem, ami el nem tűnik, csak átalakul, és kiegészül olyanokkal, mint pl:

  • hasznos tippek IT témában (nem lesz kockablog, se tutorialgyűjtemény az oldalból elvileg, csak pár, kicsit furfangosabb felhasználókat célzó leírás, arról, hogyan tehetik könnyebbé az életüket a gép előtt
  • gondolatok konkrét, de nem személyes témákba
  • meg bármi ami még eszembe jutt

A postok mennyiségben a legnagyobb változás viszont más miatt lesz terveim szerint: eddig sok írás befejezése/elkezdése amiatt hiúsult meg, h túl alaposan akartam írni, mindent össze akartam szedni, ami csak eszembe juthat/fellelhető. De azóta rájöttem, ez fölösleges, nem enciklopédia készül, és nem is nyomtatott formában, szóval senkinek az élete nem múlik egy-egy kihagyott/elírt mondaton, és ha később mégis vágyat érzek a kimaradtak közlésére, smibe sem kerül. Így terveim szerint nagyságrendekkel több lesz a közzétett anyag, és talán emészthetőbb, rövidebb, tömörebb is.

Technikailag a háttérben is akarok ezt-azt változtatni, a legfontosabbak, melyek olvasói oldalról is feltűnőek lehetnek:

  • ismét új, egyedi kinézet (tudom h sokad-rendű, de mivel ez a blog elsősorban azért van, h az én kis alkotásom legyen, azt akarom, h tényleg az enyémnek érezzem, kocka énemnek pedig ehhez kell egy saját sablon
  • kísérletet akarok tenni arra, h pár online felületet, ahol szintén információt közlök/osztok tovább, itt is megmutassak, azért h az esetleges olvasó pl. itt helyben láthassak, mik voltak az utolsó hírek, amelyek megtetszettek (még nem tudom pontosan milyen formában, és pontosan melyikeket)
  • ki akarok találni vmi, lehetőleg automata, és közepesen agresszív módot arra, h a blog frissülését, és létezését más oldalakon (személyes oldalról lévén szó, elsősorban facebookon) is híreljem

Más a háttér, más a portré

Arról lenne szó, h mennyire más(nak tűnik) egy ember, különböző helyzetekben, különböző környezetekben. Hétvége óta gondolkodok ezen, amikor egy teljesen semleges helyszínen véletlenül megláttam egy iskolatársamat, vagyis először csak sejtettem h ő az, mert óriási légynapszemüvegben volt.

A szorosabban vett környezetről, és helyzetről ennyit: épp egy mezőféleségen egy fesztiválon foglalatoskodott kisgyerekekkel. Ahogy így ránéztem, az összkép részeként ő egy komoly, kedves, jóarc leánynak tűnt, és ezt erősítette az is, amikor hallottam/közelről láttam mit csinál (a hozzánk tartozó kisgyerekekkel mi is arra mentünk).

Ebben nem is lett volna smi fura, ha nem ismertem volna a suliból látásból/névről. Sokkal több infóm nem lett róla pár év alatt mióta együtt járunk, mint most hétvégén. Láttam a folyosón, hallottam pár megszólalását, stb. Viszont azok alapján közel sem ilyen jó kép alakult ki róla bennem, sőt. Ráadásul a héten visszatérve a suliba, megint nem azt a érett, szimpatikus lányt láttam akit hétvégén.

Mindez a konkrét eseten kívül másról is elgondolkoztatott. Mi lett volna, ha azokat az embereket akiket most kedvelek, akikkel szívesen töltöm az időm, más környezetben találkozok? Sokukról eddig is többször mondtam, h hát ilyennek-olyannak tűnik, amit én nem viselek, de igazából csak jól titkolja néha, h milyen értékes ember. Lehet h most a közelükbe se mennék, ha egy másik pillanatban látom meg őket először (netán olyanban, mikor úgy viselkedtek, mint mikor pont velem keverednek egy helyre :D )? Vagy pár beszélgetés alapján már mindenkiben meg lehet látni, h milyen igazából?

Információban elveszve…

… éreztem ma magam. Elméleti megközelítésben a gond azzal van, h egy nyomvadt kocka/tetraéder/nerd/geek vagyok, aki mellesleg rendkívüli módon vágyik tudásra, és társaságra. Kicsit konkrétabb leírása annak, h indultam el a lejtőn ami ide vezetett: egy óvatlan böngészőbecsukással bezártam a megnyitott hírolvasóm (GoogleReader) fülét is, majd elfelejtettem újra megnyitni pár napig. Az eredmény magától értetődő: elfelejtettem olvasni is, aminek egyenes következménye, h felgyűlt elég tetemes mennyiségű olvasatlan elem.

Ma rájöttem erre a ballépésre, és h a teljes nyomorba dőléstől megmeneküljek, olvasni kezdtem nagy erőkkel. Esti szabadidőm nagy részét felhasználva jelentős javulást értem el: 500+ról 60-80 körülire csökkent az olvasatlanok száma, ráadásul a nagyobb terjedelmű anyagok jó része már az olvasottak közt csücsült, a feldolgozatlanok táborának jelentős része gyorsan pörgethető tumblr post, és és IT hír volt.

Ám ekkor jött a második menet, amikor úgy éreztem, h az adatmennyiség, és részben a technika lenyom: a böngésző másik fülére pillantva megláttam, h az olvasatlan plurkök száma már felülről közelíti a 100-at.  Ekkor úgy éreztem, most győzni fog az ár, mivel végső rohama akkor indult, mikor én fáradtan, a győzelmemet elkönyvelve terveztem megpihenni. Ám végül hősies küzdelemben olvastam/muteoltam/hozzászóltam/likeoltam/csillagoztam/megosztottam, és kinulláztam a plurköt, és a GReader nevű csodában (később kifejteni tervezem miért nagy találmány) is csak 20 olvasatlan elem bujdosik már előlem (1-2 kivétellel mind 1 politológus írásai, amikhez pihentebbnek kell lennem úgy érzem)

Volt egyszer egy menetrend …

Volt egyszer Gödöllőn egy menetrend, méghozzá a klapkai buszé, amivel én is járok már jó pár éve. Ezt nem szokás se variálni, se betartani, ezt már megszoktuk, bármennyire ráférne. Hogy pontos legyek,2007 decembere óta ez volt az első változtatás amir észrevettem.

Vagyis az túlzás h észrevettem… vártam a buszra és csak nem jött, ezután vettem észre, h kicserélték a menetrend táblában a papírt. Tény h nem szokásom gyakran nézegetni, nem is lenne miért, mindiig egyforna, és már kb tudom kívülről, ha mégsem, ott van a telómban.

Persze én is hibás vagyok, mert nem figyeltem, de szerintem az azért elgondolkoztató, h az előző menetrendnél is régebbi “új” szabályozás, amit azóta se tart be senki sem, még mindig piros feliratos táblán van kint, erre a változásra viszont sehol se akaródzott felhívni a figyelmet.

De nem is az előbb leírt események miatt kezdtem el írni a postot, hanem azért, mert úgy néz ki, egy utasnak jobb érzéke van az utastájékoztatáshoz :P kiragasztott jól látható helyre, egy a többi táblától jól elkülönülő A/4-es lapot. Ezen arról írt, h a fent leírt menetrend módosítás (vagyis inkább csak nyírbálás) ellehetetleníti az életét azoknak, akik sokat kénytelene ezt a vonalat használni (ami szerintem csöppet túlzás, de tényleg nem esik jól). Ezt a lapot elsőre észreveszi mindenki aki a kocsiállás közelébe keveredik, hallottam h körülöttem többen erről cseréltek eszmét. Szerintem vicces, h ennyire ne volt képes a Volán (szokás szerint).

Az már csak a ráadás, h h, h nem, a “panaszlevélen” ki van emelve az önkormányzati képviselőnk, és a polgink telefonszáma, plusz az a tény, h így, a helyhatószági választásoknak (is) a közeledtével, egyre több embernek kéne figyelmeztetni őket, h ne úgy védjék az érdekeinket, h aláírják a járatcsökkentésről szóló határozatot, ahogy azt most tették. Arra is kitér, h ha erre most, bő fél évvel a válaztások előtt képesek, akkor újraválasztásuk után jutalmul tervezhetik az egész járat megszűntetését.

Végszoként a saját véleményem:  egyenlőre nem érzem halálosnak a járatcsökkentést, eddig sem volt sok, hozzászoktam a várakozáshoz, és egyébként is reménykedek, h egyre kevesebbet fog érdekelni a buszmenetrend lassanként. Azt viszont már régen sem szerettem, h van a városban sacc 20-25km részben egymást fedő buszvonal, nem épp sűrű menetrenddel (hétvégén pl van 3 órás szünet az z,n járatomon napközben), egy jegy mégis a megközelíti a BKVst árban, egy diákbérlet meg valamivel kevesebb mint feleannyiba kerül, az összvonalas pesti bérlet. A hab a tortán, h még így sem használhatom egész Gödöllőn, mivel bizonyos irányokba a városon belül is csak helyközi járattal tudnék menni, amire viszonr külön jegy kell ( bár ez olcsóbb pl Veresig mint egy helyi jegy…)

Így sikerült

Sok kérdésre felelhetnék ebben a pillanatban a címben szereplő “mondattal”.  Sorba veszem most h hirtelen mikre gondoltam, és fűzök hozzá egy kis magyarázatot is:

Milyen volt az év? Miért csináltam ezt-azt így, vagy úgy?

Nagyon nem tudom mit emelhetnék ki idénről, sok dolgot nem tudom megmagyarázni, de ez már csak ilyen. Nem érzem, h akármi jelentőset elértem volna, vagy h akármi rosszat tettem (mm különlegeset, említésre méltót), egyszerűen csak én voltam én, és éltem úgy mint bármikor máskor. Se pozitív, se negatív irányban nem értem el eredményeket. Igazából nem nagyon tudom mit tettem a létezésen kívül, ez nem kicsit zavar több területen, de ez van, én csináltam így, változtatni már nem tudok rajta.

Miért nem írtam ide egy csomó ideig? Miért írok most mégis?

Egyszerűen nem volt kedvem/időm/energiám/akármim, h a meglévő gondolataimat összefoglaljam, és legépeljem, vagy csak nem a megfelelő pillanatban.Mindig olyankor állt össze a fejemben 1-1 bejegyzésre való, amikor vagy egyáltalán nem volt lehetőségem jegyzetelni, vagy nem voltam gépközelben.

A hónapok folyamán kidobtam pár kézzel írt fecnit, amin 1-1 posthoz készített jegyzeteim voltak. Szabad kézzel egyrészt nem írok eleget ahhoz h utána minden gondolatomat újra össze tudjam gyűjteni,  másrészt ha vmiről egy post-it-re odakarcolok ceruzával pár szót, az már a szememben “beszennyezett” téma, amiről nem kezdek hosszabb-rövidebb elmélkedésekbe itt.

Ha pedig jegyzet nélkül halasztottam el a bloggolást, akkor pedig mire a gép elé értem, szétszálltak a gondolataim. Az persze sokszor eszembe jutott, h mi lett volna a téma, de nem tudtam minden fontos “vázlatpontot”, szókapcsolatot, fordulatot felidézni, amit korábban elterveztem magamban. Ahhoz pedig ismételten “maximalista” voltam h egy olyan szöveget vessek az adatbázis karakterei közé, amiről tudom, h csak silány utánzata annak, amilyet össze tudnék állítani.

Mindig is folytatni akartam, vagyis inkább igazán elkezdeni, rendszeresen írni, de mindig “majd holnap” lett belőle. Most itt nagy magányomba, tegnap/ma ismét eszembe jutott a téma. Gondoltam arra, h na, majd új év, új szokások, fogadalmak címén 2010-t nevezem ki az igazi blogkezdés évének. Aztán gondolkoztam, és rájöttem, h az megint csak elodázás lenne, és egyébként is, mennyivel jobb úgy kezdeni az évet, h a tavaly újrakezdett blogot folyatom :D Ezért próbálom ezt a posztot még “gyorsan”, most, idén befejezni.

Mi a francért ülök most, szilveszterkor is egyedül a gép előtt? Miért írok ilyenkor (is) blogpostot? Hogy jut ilyen eszembe, bulizás, szilveszterezés helyett?

Hát ez egy olyan játék eredménye, melynek több szereplője volt. Játék neve: Mit csináljon Dani szilveszterkor? Játékosok: lehetséges programok. Kitalálhatjátok h végül az “otthon ül, és blogpostot ír” nevű játékos győzött, de h hogyan (vagyis inkább azt, h h nem másik lett a befutó), szeretném vázolni, résztvevőnként, a következő bekezdésekben:

Talán általánosságban, különösen a korosztályomban, a leglogikusabb, és legtermészetesebb dolog az lett volna, h ha elmegyek partizni, lehetőleg vmi házibuliba.  Ehhez a tervhez két fontos dolgog hiányzott, egy buli (egy meghívás), és az h el akarjak menni. Előbbi szerintem egyértelmű, utóbbit kicsit indokolnám. A környezetemben lévő ilyen jellegű eseményeknek úgy éreztem h nagyrészt az volt a legfontosabb jellemzője, h mennyi alkoholt, és milyen rövid idő alatt tudnak magukba tölteni a jelenlévők. Ez biztos egy rendkívül jó program, meg élvezetes, meg minden, de én nem szoktam ilyen értelemben inni (ez egy másik történet, de a nagy akadályozó tényező az ízlésem), és ha innék is, akkor sem ilyen stílusban szerintem. Az pedig szintén nem köt le, h olyan, részeg egyedek közt legyek, akiket (esetenként legtöbbüket) józanul is nehezen viselek.
Jelen esetben is tartottam magam ahhoz az életszemlélethez, h csak azért h vmit tegyek (elmenjek egy buliba, vegyek vmit, beszéljek vkivel), nem teszem. Kicsit kuszán sikerült általánosítani, szóval konkrétan ebben az esetben: csak azért h bulizzak, nem megyek el bulizni (egy olyan “eseményre” amit nem élvezek), akkor  már smivel sem rosszabb a többi program és még kényelmesebb is.

Következő kézenfekvő lehetőség lett volna, h ha ilyen “extra igényeim” vannak, akkor teremtsem meg én a feltételeket, szervezzek én vmi társas szilveszteri programot. Az ehhez szükséges tárgyi feltételek megteremtése még megoldható lett volna, viszont másból elég nagy hiány mutatkozna: résztvevőből.  Azok közt, akiket szívesen hívnék a házunkba, akikkel szívesen töltenék egy ilyen estét, szerintem kevés/egy sincs, aki eljönne, és jól érezné magát egy olyan szilveszeterezésen amilyet én ideálisnak gondolok. A szememben a tökéletes szilveszteri program gyakorlatilag egy barátokkal eltöltött, beszélgetős/hülyéskedős/filmezős/kártyázós-társasozós (igény, hangulat, és véletlen szerint) este. Nem szükséges hozzá, sőt kimondottan kerülendő a részegedés, a kultúrált alkoholfogyasztással nincs smi bajom, habár abban (sem) veszek részt. Nekem (de ez már tényleg csak ízlés dolga) egyáltalán nem hiányozna a bömbölő “zene”, és (ez meg már csak hiúság és félelem) a tánc sem. Egyedül meg beszélgetni nem lehet, szóval ez az ötlet is kilőve idénre, mivel még mindig nem teltem megfelelő társakra ehhez.

Kiváló lehetőség lenne még kettesben tölteni vkivel a szilvesztert, amihez lenne is kedvem, csak hát megint közbeszól a létszámhiány.

Ezek után már csak magányos programot ígérő versenyzők maradnak, akiket szinte csak gyorsan felsorolnék: Aludhatnék, de annyit nem hagyott volna a család, h megérje. Filmezhetnék, amit meg is fogok tenni majd éjfél után asszem. Programozni is gondoltam, de ahhoz túl fáradt vagyok, szóval felhagytam vele. Tanulni tényleg illúzióromboló lenne.

Miután mindent kilőttem, már (legalábbis nekem) sokkal logikusabbnak tűnik, h miért nyert végül az “írjon újrakezdő blogpostot” versenyző. Ezzel legalább hasznosat tettem, de mégsem hétköznapit. Fogadkozni nem szoktam ilyenkor, de ez talán jelzi, h a bloggolás egy olyan területe az életemnek amin jövőre változtatni akarok, sok más mellett.

Ennyit akartam idén írni ide (na jó, többet is, de ma, ebben a témában, azt hiszem, csak ennyit). Mindenkinek BÚÉK, és stb minden jót, remélem a többségnek jobb szilvesztere volt most is, és egy év múlva is hasonló lesz (mert hát valljuk be, akármennyire is, legalábbis nekem, logikus h miért teszem most ezt, akkor sem túl élvezetes program).  Jövőre találkozunk elvileg, most megyek, és felkeltem azokat, akikkel idén koccintok éjfélkor (tesó és ősök)

Ha vkinek lennének újabb versenyzői, ne tartsa magában, gyűjtöm már most a következő alkalomra a jelentkezőket :)

Kutyahangfal

Ma amikor zenehallgatás közben le kellett szaladnom, elgondolkodtam, h milyen jó lenne ha nem kéne megszakítanom a zenehallgatást arra az időre míg kimmegyek.

Tudom ha egész nap a zsebemben lévő MP3/4- hallgatnám, nem lenne ilyem gondom, de ez sok dolog miatt nem nyerő. Egyrészt, az se bírná egész nap, másrészt a fülemnek se tenne jót  a napi jópár órában az agybadugós bömböltetése. Egyébként meg szerintem nem vehetek olyan vagyonért Sennheisert vagyJBC-t, h az hangzásban akár az én kis drágaságaimat megközelítené (nem hogy az apumnál lévő hangfal hangfalakat).

Két erősen utópisztikus, a megvalósíthatótól messze álló megoldás jutott eszemben. Nem sokban különböznek egymástól. Mindkettőnek az lenne a lényege, h egy központi forrásból ott szól a zene ahol épp járunk. Legaranyosabb megoldás egy kiskutya módjára követő hangfal lenne, de ez még elméletnek is túl elborult.

Ezért első ötletként az említeném, h (pl. a központi porszívók mintájára), minden helyiségbe raknánk (beépített) hangfalakat, amelyeket egy mediaszerver hajtana. Mindig ott szólna csak a zene ahol a rendszer pl. mozgásérzékelői segítségével észlel minket, vagy ahol külön bekapcsolnánk. Kényelmesebbé lehetne még tenni a dolgot pár falra szerelt érintőképernyővel, vagy egy rádiós távirányítóval.

Ötlet kettő meg annyiban fejlesztené ezt tovább, h nem kéne mindenkinek azt hallgatnia a házban amit én. Csak az én szobámban szólna a beépített cuccos, ha mások is vannak itthon.  Amennyiben kiteszem a lábam a birodalmamból, felrakom a fejemre a rádiós FEJhallgatót,  és addig azon élvezem a dallamokat, amíg vissza nem térek. Természetesen amíg az ősök haza nem érnek, működhet az első rendszer. További cifrázás lenne, h az egész zene egy dokkolt telóról/zenelejátszóról szólna itthon, szóval a fülessel együtt akár a zenetárat is felkaphatnám, ha épp elsietek.

Az egésznek nincs smi valóságalapja, csak kényelmes móka lenne.